Sokan ismerik és kedvelik ezt a vonzó külsejű örökzöld levelű és fehér bogyójú növényt, amely az utóbbi évtizedekben rohamosan telepedett meg a körülöttünk élő fákon.
Karácsony előtt sokan gyűjtik, és ezzel díszítik az otthonukat. A természetkedvelők évszázadok óta kísérik figyelemmel életmódját, gyógyító és mágikusnak tartott hatásait.
A fagyöngy (Viscum album L., enyves bogyó, gyimbor, gyomború, gyöngybuckó, madárlép) szinte minden fafajon képes tanyát verni, de különösen a puha szövetű fákat ( fűz, nyár, hárs, akác, juhar ,kőris, fenyő ) kedveli.
A tölgyfákat soha sem támadja meg; ezeken a hozzá hasonló, de lombhullató és sárga bogyójú fakín (Loranthus europaeus L.) élősködik.
Gyors terjedését az enyhe teleknek és a levegő szennyezettségének tulajdonították, ez azonban tévesnek bizonyult és sokkal valószínűbb, hogy a jelenség közvetett: a levegő szennyezettsége következtében legyengült fák válnak a fagyöngy gazdanövényeivé!
Nagyon találó Karl von Tubeuf, botanikus kissé cinikus megállapítása: Ezen a növényen semmi se normális! És valóban! A fagyöngynek számos különleges, az általánostól eltérő tulajdonsága van. De mielőtt ezeket megismernénk, álljon itt néhány ősrégi legenda a fagyöngy különös tulajdonságairól.
A görög mitológia nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Hermész, a kereskedelem istene a Hades (alvilág) bezárt kapuját egy fagyöngy ágával nyitotta meg.
A druidák (a kelták papjai) rituális alkalmakkor arany sarlóval vágták le a fagyöngyöt, a bogyók húsát fehér kelmében fogták fel és varázslatokra használták. De óvatosnak kellett lenni ám, mert, ha a nemes anyag a földre cseppent, akkor elvesztette varázserejét.
Az északi mitológiában az áll, hogy Hader, a tél istene egy fagyöngy vesszőjével ölte meg Baldurt, a napistent. Amikor ez Frigga istennőnek, a házasság és az anyaság őrzőjének tudomására jutott, megkísérelte szeretett fiát feléleszteni: könnyeket hullatott és a könnycseppek a fagyöngy fehér bogyóivá változtak. A boldog anya örömében mindenkit megcsókolt, aki a fa alatt elhaladt. Ebből származik az a régi szokás, hogy a jegyespár az első csókot (!) egy, a mennyezetre vagy a lámpára függesztett fagyöngy csokor alatt válthatta.
C. Plinius Secundus (Kr.sz. u. 23-79.) azt tanította szóban és írásban, hogy a fagyöngy védelmet nyújt a gonosz szellemek és a villámcsapás ellen
A pogány népeknél az volt a hiedelem, hogy a fagyöngy misztikus hatásának a boszorkányok se tudtak ellent állni; elűzte, a szó szoros értelmében lépre csalta őket.
A kereszténységben a fagyöngy a béke jele lett. Egyesek szerint Krisztus keresztjét fagyöngyös fából ácsolták.
A fagyöngy bogyójának ragadós, enyves húsából madárlépet főztek és ezzel fogtak madarakat. Mozart Varázsfuvolájának minden hájjal megkent Papagenoja is biztosan használta ezt a praktikát.
A fagyöngy egyike a legősibb idők óta alkalmazott, népi gyógyszereknek, amelyeket már a régi görögök is nagy becsben tartottak. Hippokrates (460-377 Kr.sz. e.) már a lépfene ellen ajánlotta a levelekből és hajtásokból készült főzetét. A középkorban epilepszia ellen használták, azt állítván, hogy ezt a betegséget a rossz szellemek okozzák.
Sebastian Kneipp, a XIX. század világhírű, bajor természetgyógyásza – az általa kifejlesztett vízkúra mellett - igen sokra becsülte a fagyöngy gyógyhatását és vérzéscsillapítóként, görcsoldónak, magas vérnyomás ellen javallotta a használatát.
A XX. század közepén még Európa szinte minden táján elterjedt volt a fagyöngy bogyóiból főzött madárlép, de légyfogót is készítettek belőle. Ebben az időben a "füves asszonyok" gyakran ajánlották a legkülönbözőbb betegségek ellen.
Az utóbbi időben a gyógyszeripar használja gyógyászati készítmények előállítására. Ezeket ízületi betegségeknél, az immunrendszer erősítésére, a teljesítő képesség fokozására, fájdalomcsillapítóként, étvágygerjesztőként használják. A benne levő viscotoxin elöli a nekrotikus sejteket, ezért a tumorral kezelteknek az áttételek megakadályozására ajánlják.
A fagyöngy a puha szövetű fák félparazitái közé tartozik, vagyis nem a kész asszimilátákat, hanem a vizet és az ásványi elemeket veszi fel az anyanövény ágainak faszöveteiből. Bőrszerű, csupasz, áttelelő sötétzöld, vagy szürkészöld leveleivel saját fotoszintézist folytat. A legújabb vizsgálatok azonban azt bizonyítják, hogy a szívókötegek behatolnak a háncsba is, ahol az asszimilált tápoldatok áramlanak és ezek felvételével gyengítik a gazdanövényt.
Különös tulajdonsága, hogy a tavaszi vegetáció kezdetétől a levelei és hajtásai minden nap másképpen helyezkednek el. Mindkét oldalukon légzőnyílások vannak. Július elején megtalálják az állandó helyüket és a hajtásrendszerük szabályos gömb alakot vesz fel. Ez a gömb a lombos fa koronájában nem nagyon feltűnő, de lombhullás után kifejezetten jellegzetes és szembetűnő. A nyár folyamán a villás elágazású hajtások új, villás hajtásokat fejlesztenek, így az „emeletek” száma megadja a fagyöngy bokor éveinek a számát is.
Virágjai télen nyílnak ki és február-márciusban termékenyülnek meg. Kétlaki növény lévén a hím- és a nővirágok más-más fán jelennek meg. A fehér bogyók (áltermések) június végén fejlődnek ki és decemberben lesznek érettek. A bogyók belsejét ragacsos, nyúlós anyag tölti ki. A bogyók húsa számos énekes madárnak nyújt téli táplálékot.
Az érett bogyókban egy-két zöld színű, szív alakú mag érik meg. Ahhoz, hogy a magvak kicsírázzanak az szükséges, hogy a madarak elfogyasszák a bogyókat és a magokat kiürítsék a fák ágaira a ragacsos anyaggal együtt. A csőrüket a faághoz dörzsölik, hogy megszabaduljanak a nyálkás, ragacsos anyagtól és ezzel odaragasztják a magot a fa ágához.
A bogyók enyhén mérgezőek, allergiás tüneteket okoznak, de viszonylag nagy mennyiséget kellene elfogyasztani belőlük ahhoz, hogy az ember egészségére károsak legyenek.
Összevetve a fagyöngy előnyeit és hátrányait, az jár el helyesen, aki a fagyöngy-bokrot idejében eltávolítja a gyümölcs- és díszfák koronájából és a karácsonyi hangulatot teljessé tevő fagyöngy ágakat a virágüzletben szerzi be.