Régi gazdasági épületek, tanyák, présházak mellett még mindig gyakran feltűnik egy 2-2,5 m magas szárú, kis napraforgóhoz hasonló virágú növény.
Ez a csicsóka, amely őshazájában, Észak-Amerikában az indiánok étkezésében valamikor igen fontos szerepet játszott. Évelő növény, mert a földben maradó gumóiból rendszeresen megújul. A napos vagy félárnyékos helyet szereti, árnyékban, fák alatt csak sínylődik!
Roppant igénytelen növény! Szárazságtűrő, a sovány homokon, sőt a szikesedő talajon is megél, de meghálálja a tápdús termőhelyet. Gondozásra alig, vegyi növényvédelemre pedig egyáltalán nincs szüksége.
A földben fejlődő gumóit ősszel lehet kiszedni. A korszerű fajták gumói burgonyaméretűek, majdnem teljesen sima felületűek. Csak rövid ideig tárolhatók, mert száraz helyen (hűtőszekrényben) rövidesen megfonnyadnak, nedves helyen pedig megpenészednek, ezért mindig csak annyi gumót ajánlatos felszedni, amennyit el is készítenek belőle.
A csicsóka gumója sok szénhidrátot tartalmaz, de ez nem keményítő és cukor, hanem inulin formájában van jelen. Ezért a csicsókát mértékletesen a cukorbetegek is fogyaszthatják.
Sütve, főzve, pehelynek, pürének feldolgozva fogyasztható, diabetikus és csecsemőtápszerek készülnek belőle. Kiváló zamatú turistacsalogató a parázsban sült csicsóka!
A leveles szára sertések, nyulak, juhok takarmányozására és silózásra alkalmas. A friss virágja tartós vázadísz. A levágott szárát a kertészek a fagyérzékeny növények (füge, gránátalma, rozmaring stb.) téli védelmére használják fel.
