A március és június között nyíló növényt zsengén salátaként is fogyaszthatjuk, nagyobb mennyiségben azonban mérgező. Szirmai a rovarokat csalják lépre.
A salátaboglárka (Ranunculus ficaria L.) apró, jelentéktelennek tűnő, lágyszárú vadnövény, amelynek 2-3 cm. átmérőjű, kerek, napsárga virágai márciustól június elejéig nyílnak. A magjait beérlelve szívesen tenyészik nedves réteken, patakok, vizesárkok partjain, ahol elegendő nedvességhez és nitrogén tápanyaghoz jut. Levelei fényeszöldek, kopaszak. Különleges ismertető jele, hogy a gyökérágai között apró gumói fejlődnek, amelyeket a nép Isten búzájának nevez. Számos népies neve közül a legismertebbek: búzaeső, papsaláta, golyvavető fű, de tévesen nevezik madársalátának és galambbegy salátának is.
Akár hasznos növénynek is mondható, mert a zsenge, kissé csípős ízű leveleit leforrázva salátaként fogyasztják. Valamikor a skorbut megelőzésére és gyógyítására használták, a gumója levét pedig szemölcsök eltüntetésére és aranyér ellen tartották hatásosnak.
Egy szép tavaszi vasárnap fiammal és két hasonló korú (5-6 éves) barátjával kirándultunk a vácrátóti botanikus kertbe, ahol az egyik gyerek felfigyelt erre a szép, sárga virágra és feltűnt neki, hogy a virág szirmai olyan fényesek, mintha mézzel bekenték volna őket. Elmondtam, hogy ez azért előnyös a növény számára, mert a virágok nektáriumai nagyon eldugott helyen vannak, ezért a méhek nem is keresnék fel a növényt, ha a szirmai nem lennének ilyen feltűnően csillogóak!
Ekkor jutott eszembe, hogy ezt a legendát Ferenc bácsitól, az öreg szőlőcsősztől hallottam, aki fiatal korában parádés kocsis volt, sokat látott, hallott és tudott a világról. Amikor elmondta nekem a salátaboglárka kedves titkát, megkérdeztem tőle:
- Hol hallotta ezt, Ferenc bácsi?
- Nem emlékszem rá – válaszolta. Talán Valaki így akarta! No, Istennek ajánlom!
És ballagott felfelé a szőlődombon a vesszőket kötöző lányok vidáman daloló csapata irányába.
Megjegyzés:
A salátaboglárka minden részében méreganyag termelődik, ezért mérgező növény. A növény által termelt protoanemonin (más néven anemonol vagy ranunculol) a boglárkafélék családjának (Ranunculaceae) növényeiben glikozid (ranunkulin) formájában termelődik és a növény sérülésekor szabadul fel.
A bőrre vagy nyálkahártyára jutva viszketést, kiütést, hólyagokat okozhat. A friss boglárkafélék lenyelése hányingert vagy hányást, szédülést, görcsöket vagy bénulást eredményezhet.
Levegővel érintkezve a protoanemonin anemoninná dimerizálódik, majd egy nem mérgező dikarbonsavvá hidratálódik, ezért a szárított növény már nem mérgező. A méreganyag a fiatal levelekben olyan kis koncentrációban van jelen, hogy ez nem akadályozza meg kedvelőit, hogy néha salátákba keverve az asztalra kerüljön. Kis mennyiségben nem kell kellemetlen mellékhatásokkal számolnunk.