Alacsony vagy magas törzsön műveljük a szőlőt?

Alacsony vagy magas törzsön műveljük a szőlőt?

A házikertekben is egyre nagyobb teret hódít – a kedvező tapasztalatok alapján – a magasművelésű kordon, vagy ahogyan ma már országszerte nevezik, a Moser-művelés.

Ez a művelési mód Lenz Moser osztrák szőlősgazdáról kapta a nevét, aki egy több évszázados hagyományt ültetett át a mai gyakorlatba.

A Moser-féle művelés Magyarországon mindenütt bevezethető. Elterjedésének kezdetén ugyan a szőlészek még tartottak attól, hogy a nemes fajtából felnevelt törzs fagyérzékeny lesz, ez az aggály azonban nem bizonyult megalapozottnak. A mély fekvésű, homoktalajú területek kivételével még nagyüzemben is mindenütt biztonságosan alkalmazhatjuk a magas kordonokat.

szolo metszese 03
Moser-művelésű szőlőtőke

A gyümölcsöskertekben a fák és a közelben levő épületek nagyobb védelmet nyújtanak a téli és a tavaszi fagyok ellen, mint amilyenben a tőkék a nagyüzemi táblákon részesülnek; ezért itt még kisebb veszélyt rejt magában a Moser-művelés elterjesztése. A másik aggály a Moser-műveléssel kapcsolatban az volt, hogy romlik a termelt szőlő minősége. A nagyüzemi kísérletek is bebizonyították, hogy a cukorfok ugyan némileg csökken, de ez korántsem áll arányban a termés mennyiségének növekedésével.

Házikertekben – ahol elsősorban csemegeszőlő-fajtákat termelünk – a minőség jelentéktelen csökkenésének aligha tulajdoníthatunk fontosságot. Ezek a fajták ugyanis már akkor kellemes ízűek és zamatúak lehetnek, amikor a bogyók cukorfoka nem több 14-16%-nál. Ugyanakkor a magasművelés szebb és jobban színeződött, nagyobb fürtöket eredményez az alacsony tőkékhez képest, nem is beszélve arról, hogy a fejmagasságban elhelyezkedő fürtök még a legcsapadékosabb időben is tiszták maradnak.

szolo metszese 07

A magaskordon-művelés mindezeken kívül még hatékonyabbá teszi a növényvédelmet is, hiszen a fürtök olyan mikroklímában helyezkednek el, ahol a növényvédő szerek jól érvényesülnek, a kártevők és kórokozók elterjedésének feltételei viszont rosszabbak.

A gyümölcsöskertekben általában a kerítés vagy az utak mellett alakítják ki a magasművelésű szőlőkordonokat. A tőkék egymástól 100-120 cm távolságban álljanak a sorokban. Ha több sort telepítünk, akkor a két szomszédos sor közötti távolság legalább 3 m legyen: Célszerű, ha a sorok észak-déli irányban állnak, mert így kapják a legtöbb és a legkedvezőbb napsütést.

A magaskordon-művelésű szőlő támberendezést igényel.

A magas művelésű tőkéket egy- és kéttörzses módszer szerint alakíthatjuk ki. Hogy melyik a jobb, arról még most is élénk viták folynak, és valószínűleg a fajta és a termőhely dönti el az egyik vagy a másik elsőbbségét. A felnevelt törzseken a karokat vízszintesen neveljük tovább oly módon, hogy a csapok a karokon egymástól 10-15 cm távolságra legyenek. A csapokat itt is a váltómetszés szabályai szerint kezeljük.

szolo metszese 04
Lugaskar metszése
1. rövidcsapra, 2. váltómetszés csercsapon és 3. cseren rövidcsap

A házikertekben mód van arra is, hogy a túlságosan sűrű hajtásállományt a nyár folyamán megválogassuk. Ha erre sor kerül, akkor a nem termő vagy rossz irányban fejlődő hajtásokat távolítsuk el tőből, de a termőhajtásokat teljes hosszukban hagyjuk meg.

Házikertekben a legkülönbözőbb rendeltetésű és formájú lugasok felnevelésére kerülhet sor. Láttunk már lugasokat, amelyek a ház oromfalát díszítették, másokból árnyékos pihenőhelyet alakítottak ki, vagy éppen a kaputól a lakóházig vezető utat díszítették. Bármilyen lugast nevelünk, a módszer lényege mindig azonos marad. A rendeltetésnek megfelelő támberendezés mellett neveljük ki a függőleges törzseket és az abból elágazó ferde vagy vízszintes lugaskarokat. A karokon 10-15 cm távolságban hagyjuk meg a csapokat, amelyeket felváltva ugar-, illetve termővesszőnek metszünk meg.

Minthogy a lugaskarok idővel elöregednek, feltétlenül gondolnunk kell az elpusztuló karok pótlására. Ezért a tőkék tövénél hagyjunk mindig egy biztosítócsapot, amelyből erőteljes vesszőt nevelhetünk az öreg, felkopaszodott, pusztulóban levő karok pótlására.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR