Még a McDonald’s is figyel rájuk!

Aligha létezik olyan ember, aki nem rajong a sünikért: a tüskéshátúak nagy kedvencei a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nem véletlenül találunk a YouTube-on is több, mint 2,5 millió videót a kertekben vendégeskedő állatkáról.

Mindig van új a nap alatt: ezt a 16 érdekességet talán te sem tudtad a sünikről!

1. Nevét az étkezése után kapta, ugyanis úgy szuszog-röfög-horkant-morog, mint egy malac. Főként rovarokkal, férgekkel, madártojásokkal, csigákkal, békákkal, sőt egerekkel táplálkozik.

2. A sünfélék családjába 24 ma élő faj tartozik, megtalálhatóak Európában, Ázsiában, Afrikában is. A Kárpát-medencében egyetlen sünféle él vadon, a keleti sün.

3. A sünök behozatala szigorú szabályokhoz kötött például az USA-ban. Tilos olyan területről sünt fogadni, ahol a száj és körömfájás betegség előfordulhat. Legutóbb azzal került a hírekbe a tüskéshátú, hogy egy magyar család kijárta az engedélyt, így Izland első sünije megérkezhetett az otthonukba.

4. Vadon élő állatként tilos házikedvencnek tartani több USA államban is, így például  Kaliforniában, Arizonában, Hawaii-on vagy Washington városában.

5. A sünfélék első ismert tagjai kb. 58 millió évvel ezelőtt éltek. A világ legkisebb sünije (Silvacola acares) 52 millió évvel ezelőtt röfögött Brit-Kolumbia őserdeiben. Mindössze 5 cm hosszú volt.  Az európai sün a legnagyobb ismert faj a maga 35 cm-ével.

6. Körülbelül 5-7000 tüskéje van egy átlagos méretű felnőtt süninek. A tüskék kb. 2,5 cm hosszú, módosult szőrszálak. A szúrókák nem mérgezőek és szilárdan kapcsolódnak az állathoz.

7. Vészhelyzetben a sünik labdává gömbölyödnek, így nehéz hozzájuk férni. Ebben a pózban történik az alvás is.

8. A sünök 4-7 évig élnek a vadonban, a kisebb fajok 2-4 évig.

9. A sünik rendelkeznek némi természetes immunitással a kígyó mérge ellen.

10. A sünök furcsán viselkednek, kenegetnek, amikor új tárgyra vagy ételre bukkannak. Először nyalogatják az anyagot, amíg habos nyál keletkezik, majd ezt a nyálat a bőrükre és tüskéikre kenik.  Rejtély, hogy ezt miért csinálják.

11. Fajtól függően 35-58 napig vemhesek, 5-6 kicsinyük születik, a kisebb méretű fajoknál 3-4.

12. A sünök magányos állatok, általában csak a párosodásra állnak össze, a kicsik pedig 4-7 hetes korukban kikerülnek az alomból.

13. A sünik is lehetnek súlyos betegek, az emberekhez hasonlóan lehetnek rákosak, szív- és érrendszeri vagy májbetegek. Speciális sünprobléma a lufiszindróma, mókásan hangzik, de komoly betegség, amelynek során gáz vagy levegő szorul a sün bőre alá.

14. Sajnos bármennyire cukik, a sünik gombás bőrbetegséget és baktériumos fertőzéseket is terjeszthetnek az emberekre.

15. 2006-ban a McDonald’s sünbarát pohárban kezdte árulni a McFlurry-t. Erre azért volt szükség, mert korábban több baleset fordult elő, amikor a sünik feje beszorult a pohárba, ahogyan megpróbálták az eldobott tartók aljából kiszippantani az utolsó csepp nyalánkságot.

16. Egyes helyeken megeszik a sündisznót – erről hallani sem akarunk. 1981-ben egy londoni krumpli chips készítő sündisznó ízű chipeset készített – alig akarjuk elhinni, de valódi sünik felhasználásával…

Forrás: www.mnn.com