Köszméte: az egyik legkorábbi gyümölcs a kertben

Köszméte: az egyik legkorábbi gyümölcs a kertben

Az egres ráadásul az északi oldalon is otthon érzi magát.

A köszméte korai gyümölcseink egyike. Teljesen beérve magas a C-vitamin és az ásványianyag-tartalma.

Kevés helyet foglal el, kisebb kertbe is ültethető.

Az egyes fajták gyümölcse a zöldtől az aranysárgán keresztül a pirosig váltakozhat. A fajták teljesen öntermékenyek, de a több termés érdekében legalább két fajtát telepítsünk.

Egyesével és kordonként is művelhetjük, kerítés vagy huzaltámasz mellett. A növény a napos helyet kedveli, mivel már kora tavassal virít, ezért helyenként a hideg miatt védenünk kell a fagytól.

koszmete korai gyumolcs 03

Edényes növények egész éven át vásárolhatók, de jobb ősszel gyökérlabda nélkülieket telepíteni. A köszmétebokrokat általában rövidtörzsön neveljük, de kedveltek a magas törzsűek is. Telepítés előtt a gyökérsarjakat szedjük le. Ültetés előtt a talajra szórjunk 1-2 maréknyi csontlisztet. A növények olyan mélyre kerüljenek, mint ahogyan a faiskolában voltak. Ültetés után a cserjék környékét vastagon mulcsozzuk érett istállótrágyával vagy komposzttal.

Ha jó terméseredményt szeretnénk elérni, a köszmétét is kell metszenünk. Formáját úgy alakítsuk, hogy formás, erős, levegős belsejű bokrot kapjunk. Kordonos művelés esetén felfelé növeljük.

A köszméte igen káliumigényes, ezért szükséges külön fejtrágyázása. Kora tavasszal hintsünk szét a talajon egy maréknyi hamuzsírt. A levélszélek barnulása káliumhiányra utal. A tünetek megjelenésekor algakészítménnyel permetezzünk, majd még egy kis hamuzsírt hintsünk a talajra.

Az egyes cserjéket közvetlenül a szedés után metsszük meg. Az oldalhajtásokat öt levélre vágjuk vissza. A kordonmagasság elérése után a főágat is vágjuk vissza, a megfelelő magasságban. Az elhalt vagy a túl sűrűn álló ágakat is vágjuk le. A kordonosan nevelt köszmétének minden vesszőjét 7 cm-re vágjuk vissza, az új hajtásokat pedig 2-3 cm-re.

koszmete korai gyumolcs 02

A bőtermő növényekről a termés egy részét még a beérés előtt szedjük le, főzzük be vagy kompótot készíthetünk belőle. A zöldszedés javítja a termés minősségét, mert a fennmaradt bogyók sokkal szebben fejlődnek.

A terméseke befőzés szempontjából még érés előtt szedjük le. Frissen nem sokáig tartható el, de fagyasztóba nyugodtan tárolhatjuk, alkalmas rá.

Kártevői a lisztharmat, tetvek, madarak, levéldarazsak és a pszeudopezizás levélhullás.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR