Volt lovas, egyetlen lovaglópálcával

Volt lovas, egyetlen lovaglópálcával

Nem mint lovas, hanem mint volt lovas kívánom felhívni szíves figyelmüket a lovassportok – főként a lovaglás, a hajtás, a lovas torna – egészség megőrző és egészség helyreállító jelentőségére.

A ló évezredek óta társa az embernek a helyváltoztatásban, a harci cselekményekben, a parádézásban, a paraszti munkában, a sportban, a szabadidő tartalmas eltöltésében és a lóversenyzésben – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Az én – meglehetősen sokoldalú – lovas pályafutásom vége akkor következett be, a mikor néhány évvel ezelőtt unokám elkérte, elvitte és sohase hozta vissza az utolsó lovaglónadrágomat és csizmámat. De megmaradt – mint egyetlen relikvia a lovaglópálcám, amelyet 14. születésnapomra kaptam a szüleimtől.

A lovassport természetélményeket nyújt a gyermekkortól a késői öregkorig, gyógyszer a testi és lelki betegségek ellen, gyógyítja a mozgásszervi elváltozásokat. Ez az egyetlen sport, ahol az embernek egy másik, értelmes élőlénnyel összefogva kell a megkívánt teljesítményt nyújtania. Ez az oka annak, hogy aki lovagolni kezd, azt többnyire nem a versenyzési becsvágy motiválja, hanem a lóhoz, mint élőlényhez való érzelmi vonzódása!

Csupán egy pár szót szeretnék szólni a lovas tornáról, a voltizsálásról. Ez a ló megismerésével, vezetésével, a ló melletti lépéssel, futással kezdődik, majd a ló hátán végzett gyakorlatokkal folytatódik. A lovas tornász nincs üléshelyzetbe rögzítve – mint lovagláskor – közvetlenebb kapcsolatban áll a lóval és a környezetével is. Tevékenységéhez hozzá tartozik a ló ki-és bevezetése, tisztítása, takarmányozása, itatása, az istálló takarítása – és ezek embernevelő munkák!

A lovaglás költséges módja a szabadidő eltöltésének, de koránt sem a legdrágább sport, ha – mondjuk, például – az autóversenyzéssel, a sízéssel, a vitorlázással, a hőlégballon sporttal vetjük össze. A lovassportok fejlesztéséhez kiváló lehetőségekkel rendelkezünk, ezért akár tömegsporttá is fejleszthető. A lovardák listája megtalálható a www.lovam.hu weboldalon. Az Európai Unióhoz való csatlakozás új távlatokat nyitott e sportág elé!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR