Teta

Születésem idején még nem létezett bölcsöde és óvoda is kevés működött. A jómódú családoknál szokás volt, hogy kisgyermekeik mellé nevelőnőt, Nörszöt alkalmaztak.

Az én családom nem volt gazdag és különösen nem tartozott az akkortájt gyakori újgazdagok közé. Apám szerény ember volt, talán túlságosan is szerény is, jóllehet olykor indokolatlanul nagy költségekbe se sajnálta verni magát. De becsülte az egyszerűséget öltözködésében, étkezésében. Télen minden ebéd után, nyáron ritkábban ellátogatott a városi kaszinóba, ahol Gyöngyös előkelőségei találkoztak, beszélgettek egy pohárka pezsgő, konyak, vagy tokaji mellett. Ő nem kártyázott, nem dominózott, csak részt vett a napi események megtárgyalásában és újságot olvasott és gyűlölte a felkapaszkodott, műveletlen, magamutogató parvenűket. (Azt mondják, hogy a történelem nem ismétli meg magát. Ez valószínűleg hibás általánosítás, mert bizonyos tekintetben vannak kétségtelen ismétlődések. Ilyen például az újgazdagság, a parvenűség, amely most , a 21. évszázad első éveiben épen olyan pregnáns - és penetráns - jelenség, mint az első világháború utáni évtizedben volt.)

De én most nem erről szeretnék emlékezni, hanem Tetáról, aki nevelőkisasszony volt mellettem. Valahonnan Graz mellől származó, osztrák, pontosabban stájer, középkorú hölgy volt. Magyarul csak a legszükségesebbeket beszélte és nekem is tőle kellett németül megtanúlnom. Apám szerint - aki kitűnően beszélte a német irodalmi nyelvet, németül se tudott tökéletesen, de ezt én akkor még nem voltam képes megitélni. Teta nem volt szép, de csúnyának se volt mondható: nem volt kövér, de sovány sem, talán leginkább jellegtelennek mondhatnám az idők távlatából. (Apám, aki szerette a közelében a csinos és mutatós nőket, nem nagyon szívlelte Tetát, de elviselte a jelenlétét a házában.) Nevelőkisasszonyom hétköznapokon mindig fehérgalléros és fehérmandzsettás fekete ruhában járt: ünnepnap ennek a reciprokját viselte: fehér ruhát fekete gallérral és kézelővel.

Tetától sok hasznosat tanultam: viselkedést, köszönést, barátságosságot, tisztességet, becsületességet, fegyelmet. Igazi, jó nevelőnő volt. Én viszont azt hiszem nem voltam hálás tanítványa! Olykor - főleg Halmajon - meglógtam tőle, hogy az ottani barátaimmal komiszkodjunk, hancúrozzunk a szalmakazalban, befeküdjünk az istálló vályújába, megpróbáljunk elkapni egy-egy félénk házinyulat vagy büszkén toporzékoló kakast. És ilyenkor Teta kiborult! Soha se ütött meg, de napokig felemlegette komiszságomat. A legnagyobb büntetés az volt, hogy többször egymás után el kellett mondanom német verseket. Igaz, ő meg nagyon szép német meséket mondott el nekem séta közben és az ebéd utáni pihenő idején.

 

Halmajugra
Halmajugra
Forrás: www.halmajugra.hu

 

Bigottan vallásos katolikus volt, séta közben gyakran betértünk valamelyik templomba és olykor nekem a padban ülve kellett megvárnom, amig a gyónási kötelességének eleget tett. Én meg érdeklődve nézegettem a katolikus templom freskóit, oltárképét, gazdag ornamentikáját. Akkor a zsinagóga merev egyszerűségét még nem ismertem, mert szüleim nem vittek el a vallásom szerinti templomba, oda csak jóval később, iskolás koromban jutottam el. Azt is különösnek tartottam, hogy ha olykor bekopogtam Teta szobájába, akkor mindig az ablaknál ült és az olvasóját morzsolgatta. Így a vallás külsőségei sokkal inkább a kereszténység felé irányították a figyelmemet, hiszen a zsidó vallás rituáléját szüleim csak igen halványan követték, amit a zsidó vallásról tudtam, azt is inkább a második szomszédban lakó, sokgyermekes ortodox zsidó családtól lestem el, ahol a családfő péntek esténként kézrátevéssel még meg is áldott, miként a saját csemetéivel tette.

Teta addig volt nálunk, amíg iskoláskorú lettem. Akkor elment a háztól és soha többé nem láttam, nem hallottam róla. Csak most emlékszem - hálásan - vissza rá és bölcs tanításaira.