Szeretném elmesélni egy újévi szilveszteri buli eseményeit, ahogy nagyon-nagyon régen történt.
Az óév búcsúztatását és az Új Esztendő beköszöntét sokféleképpen lehet megünnepelni. A társadalmi elit egy divatos étterem fényes csillárjai alatt, a hölgyek hosszú, selyem estélyi öltözékben, felékszerezve, az urak pedig fényes gallérú szmokingba bújva jelennek meg. A fiatalság az utcákon, tereken szeret szilveszterezni, lufikat cserélgetve, konfettit szórva, énekelve és kiabálva, egy dupla hamburgerrel és egy olcsó koktéllal felszerelve.
A falusi fiatalok régebben a kocsmában, manapság a művelődési házban gyűlnek össze és cigányzenére, vagy más muzsikára ropják a táncot. Az idős házaspárok a kényelmes fotelben ülve nézik a tévé műsorát, legszívesebben egy pohár gazdagon fűszerezett forralt bort kortyolgatva.
A hajléktalanok? Ők talán nem is tudják, hogy már elmúlt egy nehéz esztendő!
Számomra igen emlékezetes, ahogy egy gyerekkori osztálytársam az ő családjuk egy Szilveszter-estéjét idézte fel a múlt század közepéről az alább következő mondatokkal:
Apám egy nagy bank megyei fiókjának az igazgatója, városi tanácstag, anyám háztartásbeli volt. Polgári középosztály! Bátyám gimnáziumi, természetrajz szakos tanár volt, jómagam pedig a helybeli téesz gyümölcstermelő kertészmérnöke voltam. Mindketten nősök, az asszonyok állásban és mindkét családban 2-2 gyermek, akik - felügyelet mellett - már békésen alszanak. Itt van apám két unokahúga, egy 17 éves és egy 12 éves szőke tinédzser, valamint bátyám apósa és anyósa, vagyis éppen tízen ülünk majd az asztal köré.
A meghívás esti nyolc órára szólt, a gyülekezők a nappali szobában telepedtek le, ahol egy asztalkán sós és édes sütemények várták a vendégeket. Amikor a sereg összegyűlt, apám az ajándékba kapott valódi, kisüsti körtepálinkával kínálta körbe a társaságot, amelynek tagjai máris élénk beszélgetésbe elegyedtek egymással.
Fél tíz órakor édesapám a vacsoraasztalhoz invitálta a vendégsereget és egy könnyed, elegáns kézmozdulattal mindenkinek kijelölte az ülőhelyét; az asztalfőn apám foglalt helyet, jobbján anyámmal. Apámtól balra a bátyám és felesége, anyámtól jobbra én a feleségemmel, majd bátyám anyósa és apósa, valamint a két rokonleány, akiket anyám már jó előre arra okított, hogy miként segítsenek a felszolgálásban.
Az asztal ünnepélyesen volt megterítve: fehér abrosz az elődöktől örökölt csipke miliőkkel és fehér vászon asztalkendőkkel. Előkerült a hagyományos családi ezüst evőkészlet, a herendi tányérok és a muránói, gazdagon metszett kristálypoharak.
A vacsora húslevessel vette kezdetét, bőven apró csigatésztával és zöldségfélékkel. Mielőtt a főétel az asztalra került volna, apám felállva köszöntötte az asztaltársaságot és felemelve az Olasz rizling borral félig megtöltött poharát, jelet adott egy közös koccintásra.
Ezután következett a főfogás: libasült és rántott sertéshús sokféle körettel és salátákkal. Eközben a leányok ügyesen pótolták a poharakból kiürült borokat. A záróétek hagyományosan gyúrott és asztalon nyújtott tésztából sütött túrós, mákos, almás, meggyes és káposztás rétes volt.
És ezzel el is érkeztek az éjfél előtti percek, az asztalbontás, bekapcsoltam a vadonatúj tévé készüléket, amelyben elhangzott a 12 harangütés, a Himnusz és az államelnök újévi beszéde.
Időközben az én feladatom volt a pezsgőspalack kibontása, amelyet szakértő módjára igyekeztem elvégezni: a dugót borító ezüstpapírt óvatosan vettem le, hogy anyám - szépen kisimítva - eltehesse az emlékkönyvébe. A biztosító dróthálót sikerült épségben leválasztanom és ezzel elkövetkezett a feladat legkritikusabb pillanata: a dugó kihúzása, amelynek úgy kell megtörténnie, hogy a palack ne durranjon, hanem csupán egyet szisszenjen, mint az újszülött. Mindenki először apámmal koccintott, majd egymással és kívántunk magunknak és minden jóravaló embernek BÚÉK-ot.
Békés, sikeres, egészséges 2017-et kíván minden kedves Olvasónknak e sorok szerzője is!
