Kalandos délután az autópályán és a kastélyban

Kalandos délután az autópályán és a kastélyban

A múlt héten megesett történet mérgelődéssel indult és egy megható gesztussal fejeződött be.

Előzmények

Fehérvárcsurgó községben áll gróf Károlyi József kastélya és birtoka, amelyet 1946-ban államosítottak. A kastélynak és az azt körülvevő, mintegy 45 hektáros parkerdőnek változatos sorsa volt az elmúlt fél évszázadban: volt magtár, istálló, szociális otthon, szovjet alakulatok állomáshelye is.

A kastély örököse, Dr. gróf Károlyi István, Párizsban élő és tevékenykedő ügyvéd azzal a kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy juttassák neki vissza a kastélyt és a parkerdőt; a kérést hosszú tárgyalások és viták követték, amelynek eredményeképpen az ingatlant a magyar állam 99 évre bérletként átadja az egykori tulajdonos jogutódjának, azzal a követelménnyel, hogy a rendkívül rossz állapotban levő épületet felújítja. Ezt a javaslatot a kérelmező elfogadta és feleségével, Angelica grófnővel együtt átvette a kastélyt és a parkerdőt. Az épületet igen nagy gonddal felújították azzal a céllal, hogy a családjuknak lakhelyet, valamint kulturális, tudományos és művészeti eseményeknek adjon színhelyet, illetve egy szárnya szállodaként is üzemeljen.

kalandos delutan 04
Károlyi György, a fehérvárcsurgói kastélyt építtető főnemes ükunokája és felesége, Angelica a díszkönyvtárban

Magam több évtized óta figyelemmel kísértem a felújítási munkákat, valamint a parkerdő és a dísztér rendezését és részt vettem az évenként rendezett háromnapos, nemzetközi, tudományos tanácskozásokon, valamint az ezzel egy időben rendezett kertészeti kiállításon és vásáron.

Úton a koncertterem felé

Május elején e-mailt kaptam Angelica grófnőtől, amelyben arról értesített, hogy május 14-én a közönség által jól ismert Auer-trió ad koncertet a kastélyban, amelynek során Schubert-művek kerülnek előadásra és ekkor, valamint utána egy fogadáson szívesen látna engem és a feleségemet. Várakozás nélkül válaszoltam, hogy a szívélyes meghívásnak készséggel eleget teszünk, sőt még egy zenekedvelő baráti házaspár is velünk tart.

kalandos delutan 01

Igen korán indultunk, nehogy elkéssünk, de az M0-ás autópályán baleset történt és mi dugóba kerülve két és fél óra hosszan nem jutottunk előre úgy, hogy mire a kastély előtt leparkolhattunk, már a koncertnek vége volt, sőt a fogadás is a végéhez közeledett. Amikor beléptünk, a még ott maradt közönség jó része eltávozott, de akik ott maradtak, vidáman fogadtak bennünket, leültünk, kifújtuk magunkból a mérgünket és beszélgettünk a vendéglátókkal és néhány régi ismerőssel. Nem győztem mindenkinek mondogatni, hogy mennyire sajnáljuk késésünket.

kalandos delutan 02

Alig telt el néhány perc és a koncertmester a fülembe súgta: Ne menjetek el , mert a ti kedvetekre megismételjük Schubert Esz-dúr trióját (D 929)! Elképedtünk a nagyvonalú felajánlás hallatán, szépen bevonultunk a koncertterembe, ahol a közreműködők már elővették a becsomagolt hangszereiket és elkezdődött a zenemű előadása, kizárólag nekünk, a grófnőnek és annak a mintegy 15 vendégnek, akik nem siettek a távozásukkal.

Meghatottságomat alig tudtam palástolni, amikor néhány mondattal megköszöntem a művészek igen nemes gesztusát, amelynél szebb ajándékot zenekedvelő ember nem kaphatott volna!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?