Hogyan mutassuk be a gyerekeknek a kertet?

Hogyan mutassuk be a gyerekeknek a kertet?

A gyerekek és fiatalok legtöbbször hálásan fogadják az alkotó termesztők „okosságait” és a tankertek jó helyszínek erre.

A kerteknek ezernyi arca van: a bibliai Édenkerttől és Szemiramisz függőkertjétől kezdve a királyi, császári és főúri pompás díszkerteken át a mai világ változatos közparkjaiig és a családi, háztáji és közösségi kertjeiig. Ezek egyik feladata a növényvilág gazdagságának és szépségének a megismertetése, a másik pedig az emberek ellátása gyümölccsel, zöldségfélékkel, szőlővel, borral. gyógy- és fűszernövényekkel.

Az emberi kultúra terjesztésében igen jelentős szerepe volt és van a mai napig is az iskolák, a kolostorok, a tudományos intézmények által kialakított tankerteknek, amelyeknek a célja az ifjúság oktatása és nevelése a természet szeretetére és tiszteletére.

gyerekek kert 02

Magyarországon először báró Eötvös József vallás-és közoktatásügyi miniszter javaslatára az akkori nemzetgyűlés 1868-ban (a kiegyezés utáni évben!) hozott határozatot az iskolakertek megszervezésére. Az általános iskolakötelezettségről szóló törvény előírta, hogy minden népiskola köteles gyakorlókertet  létesíteni, ahol a diákok közös munkával sajátíthatták el a kerti munkák alapjait saját hasznukra és a társadalom örömére.
A tankertek iránti érdeklődés az elmúlt másfél évszázadban nem volt egyenletes, de az utóbbi egy-két évtizedben igen felgyorsult. Ez évmájusában nyitotta meg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Füvészkertje is a példamutató szakértelemmel megtervezett tankertjét.

gyerekek kert 03

A gyermeki lélek igen fogékony, de nem feledékeny. A tankertben tevékenykedő diákok figyelemmel kísérhetik, ahogyan az általuk elvetett búzaszem kikel a földből, elbokrosodik, szárba szökken, kalászokat hány és learatható magot érlel, amelyből liszt, abból pedig a mindennapi kenyerünk készül.

Számomra is felejthetetlen (noha több, mint 80 évvel ezelőtt történt), hogy Bauer Ede tanár úr, aki a természetrajzra oktatott bennünket, hogyan mutatta be a tankert növényeit és magyarázta el ezeknek a termelését és felhasználását. És emlékszem lelkes szavaira, amelyekkel arra bíztatta tanítványait, hogy gyűjtsék össze a gimnázium megnövekvő tankertjében a Mátra-hegység flórájának minden elemét.

A tankert azonban nem csupán a növényekre hívja fel a diákjai figyelmét, hanem azokra az élőlényekre, amelyek a kertben élnek: lehet itt galambdúc, méhkaptár, házinyulak, énekes madarak, bogarak, lepkék, hangyák és a termőtalajban élő mikroorganizmusok, amelyek mind hozzátartoznak a természetes környezethez.

gyerekek kert 05

Élénken emlékszem arra, hogy a múlt év őszén Nagyváradon, egy akkor megnyitott óvodakertben hogyan ültették a gyerekek a tavaszi virághagymákat és az egyik kislány odajött hozzám és elmondta, hogy ennek a hagymának a virágait (tulipánt és nárciszt) fogja csokorba kötni és átnyújtani édesanyjának a névnapja alkalmából.

gyerekek kert 06

Felejthetetlen esemény volt számomra, amikor egy tanárnő elmesélte a következőket:
„Egy júniusi napon a gyerekek friss zöldborsólevest kaptak ebédre. Az egyik fiúcska odalépett hozzám és megkérdezte, hogy ezeket a kis, zöld golyócskákat hol gyártják? Én azt válaszoltam neki, hogy majd holnap elmondom. Hazamentem és a kiskertemben kihúztam a földből egy zöldborsó tövet, másnap bevittem az osztályba és megmutattam a gyerekeknek a borsónövény gyökerét, a szárát, a leveleit és a hüvelyeket, amelyeket ha az ember felroppant, akkor kifejtheti belőle a borsószemeket. Talán nem túlzok, ha azt hiszem, hogy egy új világ nyílt meg a gyerekek szeme előtt és ezután szívesebben fogyasztották el a zöldborsólevesüket is!”

gyerekek kert 04

A pedagógusok is szeretik a tankertben tartott órákat. Egy történelemszakos tanárnő mondta el nekem, hogy ha más osztály nem veszi igénybe a tankertet, akkor ő szívesen tartja a történelem órát is a kertben, mert az ott hallottakat a gyerekek jobban megőrzik magukban.

A tankert megtanít a közösen végzett munka minden örömére és neveli a társadalom fiataljait a természet törvényeinek tiszteletére, végső soron arra, hogy valódi értékeket csak hozzáértő, folyamatos, tudatos munkával lehet előállítani!