Gyereknap a kertben

Gyereknap a kertben

Nagyszerűen össze lehet kötni a gyereknapot és a természeti programokat; ezt mutatta meg nekem a múlt hétvégén két független kezdeményezés.

A társadalom, lassan is, de ráébred arra, hogy a gyerekkorban kell megtanítani a természet (a környezet, a növények, az állatok, az időjárás) ismeretét, tiszteletét és szeretetét a fiatal embertársaival. Ezt éreztem a múlt heti gyereknapon, amikor két rendezvényt volt alkalmam meglátogatni.

Gyereknapot rendezett a Nádland, ahol a gyerekek a madárvártán megismerhették az ott élő madarakat, a kiváló tankertet és annak izgalmas növényeit, megcsodálhatták a virágórát, de megkóstolhatták a szabadtűzön főzött bográcsgulyást, a helyben sütött kürtőskalácsot, tájékozódhattak a sétautakon, sőt még a könyvek között is válogathattak.

A kispestiek ezen a napon ünnepelték a közösségi kertjük ötödik születésnapját és a fő vendégek a gyerekek voltak, akik megcsodálták a szüleik és ismerőseik parcelláiban azokat a zöldségféléket, amelyeket eddig, csak a tányérjukon láttak, megcsodálták a gyönyörűen virágzó rózsákat és a sokféle cserjét és virágot, amelyek számukra mind újdonságot jelentettek.

Számomra is adott újdonságot ez a közösségi kert, mert láthattam a batáta (édes burgonya) fiatal növényeit, amelyek arra mutatnak, hogy ennek a növénynek van jövője a számára idegen földben is. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, hogy a vezetők – a közös művelés alatt álló parcellák egyikében – zöldségpalántákat neveltek azok számára, akik ezt a munkát nem tudják otthonukban elvégezni.

edesburgonya 01

Persze, itt sem hiányozhatott a fagylalt, a vendéglátó kertészkedő asszonyok kiváló süteményei és a különböző üdítő italok és a kertet meglátogató polgármester dicsérő szavai sem.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?