Az egyik legrégibb, ékes magyar nyelven írott kertészeti szakkönyv – Lippai János: Posoni kert című, három kötetes műve (1666.) – szerető részletességgel foglalkozik a mángold termesztésével és ajánlja minden termelő és fogyasztó figyelmébe.
Én is többször és igen gondosan olvastam el benne a mángoldról írottakat.
A múlt század hetvenes éveiben egy küldöttség tagjaként Finnországban vehettem részt egy tanulmányúton. Az idő tájt a számítástechnikai iparág fellendülése még csak vágyálom volt, de gyönyörű erdőket és korszerű, gépesített fakitermelést és faipart volt alkalmunk megszemlélni. Utunk végén vendéglátónk meginvitálta a küldöttséget egy gyönyörű, tengerparti vendéglőbe, amelynek a teraszán volt megterítve az ünnepi asztal. A főétel – természetesen – rénszarvas sült volt többféle erdei gombával és egy igen ízletes körettel szervírozva. Én érdeklődéssel kóstoltam meg az általam nem ismert ételt és a könyökömmel böködve kérdeztem meg a mellettem ülő finn kollegámat, hogy vajjon mi ez a zöldség?
Hogy-hogy te ezt nem ismered? – válaszolta indignálódva a szomszédom. Ez a híres, magyar mángold!
Nagyon elcsodálkoztam és kissé szégyenkeztem is a válaszán, mert néhány héttel korábban beszélgettem az egyik budapesti, előkelő étterem főnökével, aki azt panaszolta nekem, hogy nem tudnak itthon mángoldot beszerezni és kénytelenek minden héten a bécsi piacon megvásárolni a szükséges portékát. Azóta már ez a mennyiség megterem, de jó lenne, ha több családi kertben is díszlene ez a szemrevaló és hasznos zöldségnövény! Rajtunk múlik!!
