Emlékfoszlány a francia osztrigáról

Emlékfoszlány a francia osztrigáról

Hogyan vezetett a növényvédelmi kíváncsiságom az igen vonzó külsejű francia hölgy megismeréséhez és az osztriga megkóstolásához?

Az 1980-as évek közepén meghívást kaptam az egyik legnagyobb francia vegyipari konszern Lyonban levő gyára meglátogatására. Megérkezésem után a gyár igazgatója fogadott, elbeszélgettünk és bemutatott egy igen vonzó külsejű, finoman elegáns munkatársának, aki némi akcentussal ugyan, de szabatosan és folyamatosan beszélt magyarul.

Az igazgató közölte velem, hogy a hölgy lesz az útikalauzom itteni tartózkodásom három napjában, ami öröm volt számomra, mert a gimnáziumban tanultam ugyan franciául és különórákat is vettem Bán Imre tanáromtól, aki később a debreceni egyetem professzora lett, de a köznapi beszédem igen gyengécske volt. Idegenvezetőm a belváros egyik kisebb, de kényelmesen berendezett szállodájában gondoskodott az elszállásolásomról.

Az első napon a gyárat szemléltük meg és megkíséreltem minél jobban megismerni a sokféle növényvédő készítmény gyártási folyamatát és megcsodáltam a végzett munka pontosságát. A második napon gazdákat és kertészeket látogattunk meg, és érdeklődtünk arról, hogy milyen eredménnyel használják a cég készítményeit. A harmadik napon pedig információkat kaptam a gyár külkereskedelmi kapcsolatairól, elsősorban a magyar üzletfelekről.

A második nap estéjén megvacsoráztunk egy szerény, de nagyon jellegzetes vendéglőben, ahol Alkce (így hívták vendéglátómat) osztrigát rendelt és erre biztatott engem is, aki inkább megmaradtam a hagymaleves és a füstölt lazac mellett. (Jóllehet gondolataimban a hortobágyi csárda gulyáslevese és túrós csuszája rémlett fel.)

Alkce talán már a tizedik osztrigánál tartott, amikor egy hirtelen, de kecses mozdulattal felbontott egy kagylót, bőven meglocsolta citromlével és egy darabka pirított kenyérre téve, a saját villájával a számhoz emelte a kagyló nemes tartalmát. Nem volt más választásom, mint hogy behunytam a szememet és lenyeltem az eddig soha se kóstolt finomságot. Be kell vallanom, hogy valóban zamatos volt, de azóta se érzem a hiányát!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR