Amikor Hal sárban hagyott

Amikor Hal sárban hagyott

Emlékfoszlány, amelyben felrémlik kedves lovam Hal, aki egyszer csúnyán cserbenhagyott.

Az elmúlt évszázad ötvenes éveiben egy Fejér-megyei állami gazdaság szakmai vezetője (főagronómusa) voltam. Munkám során nagyrészt lóháton jártam és ebben megbecsült segítőtársam volt a Hal nevű lovam. (A furcsának tűnő név onnan származik, hogy az akkori törzskönyvi szabályoknak megfelelően az állami ménesekben született csikók minden évben azonos betűvel kezdődő nevet kaptak. Így például a nándorpusztai lóállomány 1947-ben született valamennyi csikajának a neve H-betűvel kezdődött.)

Hal kiváló hátasló volt: engedelmes, okos, munkabíró, mutatós, ú.n. nyári fekete színű herélt, aki azonban nem vette jó néven, ha rajtam és a gondozóján kívül más akart a nyergébe ülni: az idegent azonnal a falhoz dörgölte!

Egy késő őszi napon a szántásokat ellenőriztem, a kétes helyeken leszálltam a lóról és mérőpálcával győződtem meg arról, hogy a szántás az előírásnak megfelelő mélységű-e. Az előző napi esőtől a talaj rendkívül sáros volt és a csizmámra egyre több sár tapadt fel. Ahogy megpróbáltam a sarat ledörgölni, egyre vastagabb réteg képződött a talpamon. Én eddig mindig könnyedén nyeregbe szálltam, de most hiába próbálkoztam, semmiképpen nem tudtam a kengyelbe lépni! Szegény Hal egy ideig türelmesen elviselte próbálkozásaimat, de egy idő múlva megugrott és engem ott hagyott a sáros tábla közepén!

Okos jószág lévén egyenesen a majorba, az istállójába ügetett, ahol a kocsisok nem tudták mire vélni a dolgot és azt hitték, hogy baleset történt. Viharlámpákat vettek elő és szekéren nekiindultak, hogy megkeressenek. Szerencsémre félúton már találkoztunk és tisztázódott a helyzet: nem csak a hitvány ember, de adott esetben a ló is sárban tudja hagyni a lovasát!

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR