Aki két kézzel egyszerre rajzolt a táblára

Aki két kézzel egyszerre rajzolt a táblára

Szentágothai János orvosprofesszorra emlékezve írom ezeket a sorokat. Jó barátom és kollégám volt, a természet szeretete és a megismerés vágya hozott össze minket.

105 évvel ezelőtt, 1912. október 31-én született és 1994. december 8-án halt meg Dr. Szentágothai János orvosprofesszor. Egyetemi tanár, akadémikus, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és egyidejűleg a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság elnöke is volt. Én ebben az utóbbi tisztségében ismertem meg, együtt dolgoztunk és lettünk jó barátok. Voltaképpen a közös érdeklődésünk: a természet szeretete és a megismerés vágya hozott közel bennünket egymáshoz.

dr szentagothai janos 02
MTI/mta.hu

Az ember anatómiájának alakulása

Közismerten kiváló tanár és nagyszerű előadó volt, akinek az óráin mindig tele volt az előadóterem. Abban az időben még nem létezett DVD, de Szentágothai rendelkezett egy különleges képességgel: a falitáblára tudott egyszerre két kézzel rajzolni! Előadásait személyes tapasztalataival és elvei ismertetésével fűszerezte, a hallgatóság nagy örömére. Számos szakkönyve jelent meg; Az ember anatómiájának alakulása című atlasza 86 magyar kiadást élt meg, de szinte minden kultúrnyelvre lefordították. Nekem nemrégen a 68. magyar kiadás került a kezembe.

A kertészkedés kötött össze vele

Szenvedélyes kertész volt. Ha külföldútra kellett utaznia, akkor mindig hozott haza – üres banánhéjba, gondosan csomagolva – valamilyen vetőmagot, hajtást, vagy termést azzal a szándékkal, hogy azokat a balatonszepezdi kertjében elülteti és megkísérli meghonosítani. Kudarcai nem mérsékelték ezt a szokását!

Sokat jártuk együtt az országot, részt vettünk érdekes konferenciákon, de unalmas értekezleteken is. János ilyenkor beletemetkezett valami testes irományba és behunyta a szemét. Néhány másodperc múlva feleszmélt és hozzám fordult: Te Gyurka, és a málnabokrot hogyan kell megmetszeni? – kérdezte.

Ezeken az utakon mindig szorítottunk egy kis időt a helyi érdekességek megtekintésére és útközben elbeszélgettünk a népművészetről, a hagyományok értékéről és a tudományok eredményeiről. János soha se feledkezett meg arról, hogy figyelmeztessen az áltudományok veszélyeire.

Hazaérve, búcsúzásul és elégedetten mondtuk egymásnak a régi latin mondást: Nulla dies sine linea!  (Ne múljék el nap munka nélkül!)

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?