Egy megtörtént esetet mesélek el, amely láthatóvá teszi, mekkora öröm a saját termés betakarítása az ember számára.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) minden évben kitűz egy fontos célt a tagállamai elé. 2017-ben ez az önellátás fokozása volt. Földünkön jelenleg, 2017 utolsó napjaiban 7,6 milliárd ember él. Ez a szám 2050-ig (a gyermekhalálozás csökkenése és a várható élettartam növekedése következtében) 10 milliárdra fog növekedni. A létszámában megnövekedett népesség táplálékok iránti igényessége is fokozódik, vagyis több, jobb és élettanilag értékesebb élelmiszerre lesz a társadalomnak szüksége. A termőterület azonban nem nő, sőt inkább csökken a lakóterületek, a repülőterek, a sportpályák, az autópályák területének növekedése következtében. Nagy szükség volna tehát arra, hogy minden talpalatnyi helyet felhasználjunk haszonnövények termesztésére és ebben a feladatban nem csak a hivatásos növénytermelő, állattenyésztő és kertész, erdész embertársaink, hanem a városi és falusi lakosság is – a maga módján – részt vegyen.
Mintegy ötven évvel ezelőtt zajlott le a következő történet:
Egy kedves ismerősöm, aki az egyik legnagyobb fővárosi kórház sebész-főorvosa volt, felhívott telefonon és elmondta, hogy vásárolt Leányfalun egy kis telket, amelyen egy kifejezetten pihenőhelyet kíván magának kialakítani, hogy a felelősségteljes munkáját a kórházban befejezvén néhány órára kikapcsolódjon, olvasson, zenét hallgasson, vagy éppen üldögéljen a friss levegőn.
– Nem kell nekem semmi különleges, csupán egy kerítés és egy sövény, meg egy megnyugtató gyepterület, amelyben lesz egy kis faház, ahová rossz idő esetén behúzódhatok! – mondta a nagy tapasztalatú, hírneves sebész.
Hozzászoktam ahhoz, hogy mindenki a maga életét kívánja élni, tehát ajánlottam egy kertépítő vállalatot, amely ezt a feladatot végrehajtja. Később többször is beszélgettünk és barátom nagyon meg volt elégedve életmódjának ezzel az alakulásával.
Három év múlva, július végén sebész barátom ismét felhívott és arra kért, hogy kísérjem el őt a telkére. Ennek a kérésnek készséggel eleget téve kirobogtunk a telekre, ahol láttam elképzelt tervemnek a megvalósulását. Legnagyobb meglepetésem azonban az volt, hogy a kerítés melletti sövény előtt mindenütt paradicsom növények díszelegtek.
– Hogy jutott eszedbe ennyi paradicsom palántát elültetni? – kérdeztem barátomtól, amire ő a következőket válaszolta:
– Az egyik betegem lepett meg ezekkel a szép palántákkal, amelyek nagyon megtetszettek nekem, elkészítettem a helyüket (nem volt könnyű munka számomra), elültettem őket, alaposan beöntöztem a gyökérzetüket, később karóhoz kötöttem a szárukat, kicsipkedtem a hónaljhajtásaikat és nézd meg, mi lett belőlük. Vegyél le egy gyümölcsöt és kóstold meg. Ennél finomabb paradicsomot még nem ettél, vékony héja, szép piros és ízletes a húsa, alig van mag benne. Ahányszor kijövök ide, mindig viszek haza egy kosárka paradicsomot az egész család örömére. Amikor pedig az összes bogyó beérik, akkor leszedjük és bevisszük a kórház konyhájára, hogy használják fel. Én pedig minden sikeres műtét után kapok egy pohár saját termelésű paradicsomlevet!
Igen, az önellátásra szánt termelés nem csak társadalmilag hasznos tevékenység, hanem siker és öröm forrása is, amely (nem mellékesen) az egészséget is szolgálja a friss, szabad levegőn, a napsütésben végzett, viszonylag könnyű és változatos erőkifejtés következtében. És ebben a munkában nem csupán a java korú férfiak, de a hölgyek és a gyerekek, sőt a nyugdíjasok és a leszázalékolt embertársaink is részt vállalhatnak.
A sikeres termelésnek és a kudarcok elkerülésének azonban számos feltétele is van. Korszerűsíteni kell a termelési folyamatokat. Nagyobb figyelmet kell fordítani az erre a célra nemesített, a betegségekkel szemben ellenálló gyümölcs, zöldség és virágfajtákra, a korszerű gépekre, a talajt javító szerves- és műtrágyákra, talajéletet serkentő készítményekre, ez emberi egészségre ártalmatlan növényvédő szerekre. Szélesebb körökben kellene tudatosítani a termelés modern szemléletét, az öntözés szükségességét (ha lehet, költségmentesen megszerzett esővízzel), a gyorsan termőre forduló törpe gyümölcsfákra, a tavasztól késő őszig termő magaságyakra, a szerves hulladékok komposztálására, a termények házi tárolására és feldolgozására, a megtermelt élelmiszerrel való pazarlás megszüntetésére.
És nem utolsósorban szükség van információkra, szakmai ismeretekre, amelyek nélkül nem lehet eredményesen termelni még a legkedvezőbb természeti körülmények között sem! Most, az év végéhez közeledve bizton felajánlhatjuk, hogy 2018-ban rendszeresen fogjuk Olvasóinkat tájékoztatni az időszerű tennivalókról.