A keveset megesszük, a többet eladjuk

A keveset megesszük, a többet eladjuk

Egyre többen vágnak bele újból a kertészeti és mezőgazdasági termelésbe: kicsiben önellátásra, kicsit nagyobban pedig eladásra termelve élelmiszert. Hamvaiból éled fel a háztáji!

A jól ismert szállóige szerint a történelem nem ismétli meg saját magát. Ez a kétes bölcsesség azonban nem mindig válik be, mert olykor a megváltozott életkörülmények és a fejlődő civilizációs viszonyok újból életre hívják az egykor széles körben és eredményesen alkalmazott módszereket. Nem ugyanúgy, mint régen, de sok vonásában hasonlóan és a régi célkitűzések megvalósulásának reményében.

Háztáji kakas

Efféle törekvések kerültek mostanában a vitázó ökonómusok asztalára az önellátás és a háztáji gazdálkodás tekintetében. A Vidékfejlesztési Minisztérium értékes tapasztalatokkal rendelkező szakértők részvételével megvitatta az agrár-kistermelés időszerű kérdéseit.

Az elhangzott hivatalos vélemények közül kettő a következőképpen hangzott:

• Hoffmann Imre (államtitkár, BM.): Az 1,1 millió kiskert tulajdonos okszerűbb gazdálkodása nagy termelési potenciált rejt.

• Varga Viktor (h. államtitkár, VM.: A Vidékfejlesztési Minisztérium komplex térségi programok kialakítását tervezi, amelyek a térség hagyományaira támaszkodva, azokat korszerűen fejlesztve segítik a háztáji gazdálkodás fejlesztését.

Két évtized nagy adósságát kell törleszteni az önellátás (helybeni élelmiszer ellátás, öngondoskodás) fejlesztésével, amelynek az időszerűségét és feltétlen szükségszerűségét csak fokozza az a körülmény, hogy megnőtt a falusi munkanélküliség, amelynek a legjobb „gyógyszere” éppen a helyi munkaalkalmak bővítése volna. És nem csupán nálunk, mert ez a trend világjelenségnek mutatkozik.

Ez igen nagy körültekintést és széleskörű ismereteket igénylő feladat, mert a termelőszövetkezetek és állami, valamint erdőgazdaságok megszüntetése óta a körülmények igen alapvetően változtak meg. Egyetlen példa erre; egy délalföldi községből a múlt század 70-80-as éveiben igen sokan abbahagyták az ott eredményesen folytatott fűszerpaprika és őszibarack termelést és a közeli nagyvárosban igyekeztek elhelyezkedni – többnyire sikeresen. A gazdasági válság kezdetén azonban megszűnt a munkalehetőségük és visszatértek falujukba, majd elhatározták, hogy újból nekilátnak az elődeik által sikeresen folytatott agrár-kultúrák folytatásához. Igen ám, de időközben megváltoztak a fogyasztói szokások, új, szinte csak a katalógusokból ismert fajták csemetéire lett volna szükség és kiöregedtek azok a régi gazdák, akik jól értettek az őszibarackfák tavaszi, termőre metszéséhez. A teljes termelési kultúrát alapjaiból kell tehát megindítani, ami koránt sem lehetetlen feladat, de idő és szakember kell hozzá!

Az agrár-kistermelés igen széleskörű fogalom, amelynek csak egyik – bár legnagyobb összetevője - a háztáji gazdálkodás folytatása. Ez több lábon állt, mert termeltek gyümölcsöt, zöldséget, szőlőt, tartottak jószágot (sertést, baromfit, kecskét, birkát, házinyulat, galambot, méhet), megtermelték az állatok takarmányának egy részét, az asszonyok készítettek tejfölt, túrót, vajat, sajtot. Már ahol megmaradt a tehénke és nem lett garázs az istállóból! Az alomszalmával már nem bajlódtak, mert a háziasszony csak rászólt az utcán őt köszöntő tsz-elnökre, hogy „Jóska, küldjél már egy szekéralja szalmát a hízók alá, mert a sárban feküsznek!”.

Más formája a kistermelésnek a helyi adottságoknak és hagyományoknak megfelelő borszőlő, alma, szilva, őszibarack, dinnye, uborka, vörös- és fokhagyma, fűszerpaprika, majoranna stb. termelés és a borászkodás, amely kifejezetten mellékjövedelem forrását jelentette és jelenti manapság is.

A kistermelés színhelyének minősülhet a városi, családi házak körüli és a városszéli, üdülőhelyi kert, amely egyaránt szolgál esztétikai, valamint termelési igényeket, mert megtermi a konyhára szükséges zöldségfélék és gyümölcsök egy részét és a téli hónapok lekvárját, dzsemjét, aszalványát, de e mellett pihenési, kikapcsolódási alkalmat is biztosít a család valamennyi tagja számára nem is beszélve arról a sikerélményről, amely megszépíti a kertjét eredményesen művelő ember életét.

De a kistermelés felélénkítésére irányuló tevékenység nem fejeződik be a termelés színhelyén, mert feltétlenül szükség volna jól működő felvásárló szervezetre, feldolgozó üzemekre, amelyek a nyers terményekből piacképes készárut állítanak elő, őstermelői piacokra, érdekvédelmi közösségekre. És a gyorsan változó fogyasztói szokások megkövetelik, hogy a kistermelők korszerű és egészséges, káros vegyszermaradékoktól mentes terményekkel jelentkezzenek a piacokon, ami viszont feltétlenül szükségessé teszi az aktuális információk gyors eljuttatását a felhasználókhoz.

Csak így érhetjük el, hogy a feléledő háztáji kistermelés több helyi munkaalkalmat kínáljon az arra igényt tartóknak és több, jobb, egészségesebb élelmiszert adjon a fogyasztóknak.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR