Évtizedekkel ezelőtt hallottam és olvastam Mainau-ról, a Bodeni-tó virágos szigetéről, de személyes kapcsolatba a sziget tulajdonosával egy budapesti esemény során, a 60-as évek végén kerültem.
Ebben az időben a Kertészet és Szőlészet című szaklap főszerkesztője voltam és ebben a minőségemben kaptam meghívást egy ünnepségre, ahol Madas László, erdőmérnöknek, a Pilisi Parkerdőgazdaság főigazgatójának nyújtották át a Goethe-díjat. Ezt az elismerést évente azok a szakemberek kaphatják meg, akik a legtöbbet tettek Európában a természet- és a környezetvédelem érdekében. Abban az évben a díjat egy spanyol erdőmérnök és Madas László, megosztva érdemelte ki a kuratóriumtól, amelynek elnöke Lennart Bernadotte gróf, Mainau sziget tulajdonosa volt. Az elismerést, a díjat alapító hamburgi gabonakereskedelmi cég elnök-tulajdonosa Toepfer és Bernadotte gróf adták át a népes meghívott társaság jelenlétében.
Mainau szigete
Forrás: mainau.de
Az ünnepélyes esemény után odamentem Bernadotte-hoz és elmondtam neki, hogy Magyarországon milyen sok szép természetvédelmi objektum és gazdag arborétum van, érdemes volna neki ezeket egyszer megnéznie. A magas, szikár, barátságos gróf láthatóan szívesen beszélgetett el velem és azt mondta, hogy a közeljövőben örömmel ellátogatna - feleségével együtt - Magyarországra. Meg voltam győződve arról, hogy javaslatom elfogadása csupán udvarias gesztus volt a részéről, és mint aki jól végezte a dolgát, egy kedélyes beszélgetés emlékével, nyugodtan távoztam a találkozó helyszínéről.
Legnagyobb meglepetésemre másfél hónappal ezután levelet hozott a posta, amelyben Bernadotte közli, hogy két hét múlva jönnek, és egy hetet szándékoznak hazánkban tölteni. Nosza nekiláttam a vendégfogadás megszervezésének. Először felkerestem Madas András államtitkárt (a kitüntetett Madas László bátyját) és elmondtam neki, hogy meghívtam a Bernadotte-házaspárt.
Hogy tehettél ilyent - méltatlankodott Madas - ez az úr végül is a svéd király unokaöccse, aki csak megfelelő személyi biztosítás mellett jöhet egy szocialista országba a szükséges diplomáciai előkészítés után. Meg azután hogyan fogod szállítani és miből lesz pénz az ellátásukhoz?
Gyámoltalanul álltam a nagy úr előtt és csak annyit tudtam mondani, hogy van nekem egy zöld Ladám, amivel fuvarozhatom őket és elég barátom, akik majd csak segítenek a vendégek ellátásában! Ez az érvelés láthatóan nem nagyon nyugtatta meg az államtitkárt, de mégis csak kiadta az utasítást, hogy a látogatást - amennyire lehet - készítsék elő. Erre egyébként nem igen volt szükség, mert az NSZK nagykövetsége megrendelte a szállodát és előkészítette a fogadást. Így az én feladatom a szakmai programok megszervezésére redukálódott. Tartalmas, színvonalas útitervet készítettem, amiben a Balatontól Tokajig minden jelentős idegenforgalmi, botanikai és természetvédelmi látnivaló helyet kapott.
Utunk során jártunk Bugacon, ahol megkocsikáztatták őket és megismerhették a bográcsban főtt birka pörköltet. Amelyhez pisszenés nélkül és a jelenlevők legnagyobb csodálkozására egymás után fogyasztották el a legcsípősebb hegyes paprikákat. Bernadotte kipróbálta az előbb említett zöld Ladát és kijelentette: „Feltehetően én vagyok az első Romanoff-származék, aki egy szovjet Ladát vezet !” (Ük-nagyanyja NagyKatalin cárnő volt !)
Másnap a badacsonyi sziklaorgonát látogattuk meg és a balatonedericsi vadászlakban szálltunk meg. Délben pompás ebédet fogyasztottunk, ezért vendégeink úgy határoztak, hogy nem kívánnak vacsorázni. Estefelé mégis úgy alakult, hogy kedvük szottyant egy kis körülnézésre és elautóztunk egy közeli községbe. Vendégeink mégis csak megéheztek és betértünk az egyik nyári vendéglőbe, ahol azonban már semmi harapnivaló se akadt
- Pogácsa vagy valami egyszerű étel, ami illik egy pohár balatoni borhoz? - kérdeztem. De semmi! Illetve volna, kérem - dadogta a pincér - házi zsíros kenyér lilahagymával! Nagyszerű – derültek fel vendégeink – és jót lakmároztak a számukra nem éppen mindennapi és fogyókúrásnak egyáltalán nem mondható finomságból. Este pedig annak rendje és módja szerint kitették a sáros, vizes cipőiket a szobájuk ajtaja elé. De minthogy azok reggel is ott árválkodtak, kértek valami cipőpucolót és - semmi gond – maguk látták el ezt a szokatlan feladatot.
Füredre érve meglátogattuk a Bálint-portát is, amely az idő tájt még igen kezdetleges volt, a terület legnagyobb része felújításra váró szőlő, kisebb része kaszáló volt. És minthogy a fű már elég nagyra nőtt, Bernadotte hozzálátott és kézi kaszával szépen lekaszálta a présház előtti területet.
Egy évvel ezután a Bernadotte-házaspár hívott meg bennünket Mainauba viszontlátogatásra, amelyből azután máig tartó baráti kapcsolat alakult ki.
Mainau valóban egyike Európa legértékesebb és leggazdagabb növénygyűjteményeinek. A 42 hektár területű szigetet 42 szakkertész tartja rendben a szakszerűség szabályainak szigorú betartása mellett. A kertet a nagyközönség egész évben látogathatja. Nemcsak a növénygyűjtemények, de a pálmaház, a lepkeház, a vakok kertje, a rózsakert is nagy látványosság az évente másfél millió turista számára.
Hogyan jutott Lennart Bernadotte tulajdonába a kert? Ő svéd hercegként látta meg a napvilágit Stockholmban, de később lemondott a trónról és Németországba költözött, ahol főként fotózással foglalkozott. Ekkor kapta örökség gyanánt nagybátyjától, Lajos bádeni nagyhercegtől a Bodeni-tó gyönyörű szigetét. Ez a középkorban a keresztes vitézek pihenőhelye volt, hazatérőben a Szentföldről itt ültették el azokat a növénykéket, amelyeket emlékül magukkal hoztak. A mediterrán növények pedig új otthont találtak itt, minthogy a szigetet körülvevő víztömeg télen nem engedi lehűlni a talajt és csak nagyon ritkán fordul itt elő tartósan fagyos időjárás. Ez a körülmény alapozta meg a sziget növényállományának páratlan sokféleségét.
Elmesélem még az első sziget-látogatásom történetét. Amikor megérkeztem a szigetre vezető hídhoz, kiszálltam a zöld Ladából és megkérdeztem a sorompót kezelő portástól, hogy merre is menjek? Mire ő azonnal közölte velem, hogy már várnak és én kivételesen – lassú tempóban – autóval is behajthatok. (A szigeten egyébként csak elektromos járművekkel és kerékpárral lehet közlekedni.) Az utasítás szerint lassan gurultam a szép, árnyékos erdei úton a hatalmas palotáig, amelynek egyik kapujában rám várt a sziget ura! Kiszálltam és üdvözöltem, ő öleléssel fogadott és máris tessékelt befelé.
- Rögtön – mondtam én – csak kiszedem a csomagjaimat!
- Hagyja csak – felelte a gróf – azt majd elintézik!
- És a kocsit is el kell helyeznem – akadékoskodtam tovább.
- Hagyja csak – elviszik és gondoskodnak róla – mondta vendéglátóm és most már valóban ellentmondást nem tűrő mozdulattal irányított a méltóságteljes lépcsőház felé.
Egy hetet töltöttem akkor a Virágok Szigetén, de az autómat nem láthattam, mert folyton egy fekete, 600-as Mercedesben kellett utaznom. Látogatásunk végén viszont visszakaptam a kocsimat, gyönyörűen kiglancolva, csurig feltöltve benzinnel és még meg is dicsérte a garázsmester, hogy milyen jó autókat gyártanak ott a távoli Magyarországon!
A kölcsönös látogatások az elmúlt három évtizedben sokszor megismétlődtek. Egy alkalommal a Vajdahunyad várában igen sikeres kiállítást rendeztünk a gróf növényfotóiból. Egy sziget-látogatásom alkalmával viszont éppen a Nobel-díjas tudósok szokásos találkozója volt ott, egy másik alkalommal a Német Kertészek Szövetsége – amelynek elnöki tisztjét most Sonja Bernadotte tölti be – tartotta évei közgyűlését és nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy előadást tarthattam a kertészeti kistermelés társadalmi jelentőségéről. Ismét más alkalommal a Zöldkötényesek társaságának volt a konferenciája. Ezt a közösséget Lennart Bernadotte alapította és a tagoknak, akik valami jelentős teljesítményt nyújtottak a kertészkedés fejlesztésében, zöld kötényt szabad, illetve kötelező viselniük. A rangos társaságban államfők és miniszterek, tudósok és művészek is szép számmal szerepelnek.
A házaspárnak öt felnőtt gyermeke van, közülük nagy valószínűséggel Katherina fogja átvenni a Mainau-alapítvány irányítását anyjától, Sonja grófnőtől.
