A spárgát az emberiség évezredek óta fogyasztja és néhány évszázad óta termeszti is. Mégis, a mai napig a különleges finom-zöldségek közé sorolják nemcsak a termesztésének, hanem a fogyasztásának a rendhagyó volta miatt is.
Amikor kertészeti szakiskolában oktattam, diákjaim mindig azért fohászkodtak, nehogy a spárgatermesztéssel foglalkozó tételt húzzák ki a vizsgákon! Most néhány sajátosságát és a spárgával kapcsolatos emlékeimet elevenítem fel.
A spárga a liliomfélék családjába sorolt, egyszikű növény. Nyáron másfél méter magas, szeldelt lombú hajtásokat fejleszt, talán ezért nevezik egyes vidékeken nyúlárnyéknak is. Kétlaki növény lévén a hímegyedeken csak jelentéktelen porzós virágok, a nőegyedeken piros bogyók teremnek. Ezen utóbbiakban három fekete mag érik be. A korszerű fajták magjából csupa hímegyed fejlődik, ami azért előnyös, mert ezek több hasznos síptermést hoznak.
A spárga többhasznú növény. Legfőbb értéke a zsenge hajtása, amelyet sípnak neveznek. Ez kétféle is lehet: a bakhát alatt termesztett növények sípjai fehérek, legfeljebb a hegyük lilás, a sík felületen termesztett fajták sípjai zöldek.
Gyerekkoromban apámnak mintegy négyholdnyi spárgaültetvénye volt. Nagyon megbecsülték ezt a növényt, mert a "spárgaszüret" ideje április-májusra esett, amikor gazdaembernek más bevétele - a naponta fejt tejen kívül - nem igen volt. A sípokat naponta kétszer kellett szedni, mert igen gyorsan növekedtek és a bakhát alól kikandikáló sípok gyorsan megszínesedtek, értéktelen áruvá váltak. A sípokat gondosan válogatták, kötegelték és értékesítették.
A spárgasíp legfinomabb része a feje, mert nem rostos, igen zsenge és ízletes. A sípok feldolgozásakor természetesen mindig törtek is és a fejek házi felhasználásra kerültek. Így a családi asztalon - spárgaszezon idején - minden nap volt előkelő spárgaétel. (Erről jut eszembe: Norvégiában a mai napig érvényben van egy törvény, amely megtiltja, hogy a cselédeknek és halászoknak hetenként több mint kétszer szolgáljanak fel lazacot!)
Hogy a spárga milyen különleges étel, arról Sommerset Maugham is írt egy remek novellát. Ennek a lényege a következő: Párizsban járva megismerkedett egy gyönyörű és kívánatos ifjú hölggyel. Együtt járták a várost, és amikor beesteledett az író meghívta partnerét vacsorára. A vendéglátó legnagyobb ijedelmére a hölgy a legdrágább fogást, spárgaszufflét választott és az író egész este amiatt szorongott, hogy vékonyka pénztárcájából ki tudja-e a cehhet fizetni?
A spárgasíp önmaga egyébként nem tartozik a hizlaló ételek közé. Viszonylag kevés kalóriát tartalmaz, de gazdag emészthető rostokban B- és C-vitaminban, aminosavakban. Ha persze bőséges vajjal, tejföllel, sajttal gazdagítják a szakácsok a fogást, akkor ő se sorolható a fogyókúrás ételek közé!
A spárganövény legjobban a humuszba gazdag és tápanyagokkal bőségesen ellátott homok, vagy homokos vályogtalajokat kedveli. A kötött agyagtalajokból nehézkes a sípok kitermelése. A házikertekben is érdemes egy-egy sor spárgát telepíteni. Az új ültetvényről az első sípokat a harmadik évben lehet betakarítani, addig bőséges trágyázással és gyomirtással kell elősegíteni a tövek megerősödését.
Amúgy a spárga egyike a legígéretesebb zöldségféléknek. A talaj- és éghajlati viszonyok kedvezőek, az európai piacok közel vannak és korlátlanok, tehát ez a növény is azoknak a terményeknek a sorába állítható, amelyeket a legjobb minőségben és a léggazdaságosabb tudunk előállítani. Az ültetvény telepítése beruházás- és időigényes dolog, amit azonban ellensúlyoz a jó jövedelmezőség, valamint a fokozott munkaerőigénye.
A házikertben a spárgatöveknek egyéb haszna is fellelhető. A spárga zöld hajtásai módfelett alkalmasak virágcsokrok díszítésére, a megpörkölt magból pedig kellemes zamatú kávé készülhet.
Talán nem nagyon közismert a spárga egészségügyi hatása, pedig Lippai János az 1666-ban megjelent Posoni kert című könyvében már a következőket írja: ”Spárga, igen kiűzi a vizelletet. Ha ennek gyökerét a fájó fogra teszik, megállíttya a fájdalmat. Sőt ha megszárazttyák, porrá törik, és azt a port a fognak üregében teszik, fájdalom nélkűl, mind gyökeresttűl kivonnya. Ha borba meg főzik, és megisszák, megronttya az ember veséjében a követ... Aki olajjal elegyített megtört spárgával megkeni magát, azt a méhek meg nem csípik.”
És befejezésül még egy tapasztalat! Sokra értékelve a spárgát, kezdő telepes koromban úgy véltem, hogy a füredi kertben is kell lennie egy sor zöldspárgának. Előkészítettem a terepet, nem sajnáltam tőle az érett marhatrágyát, az 50 cm mély talajforgatást és vásároltam jó minőségű, erős palántákat is az ültetéshez. Tudomásom szerint sok- sok kilométer távolságra nem volt a környéken spárgaültetvény. És mégis! Alig fejlődtek ki az első hajtások, megjelent rajtuk a spárgalégy. Honnan kerültek elő? Honnan tudták, hogy itt spárgatövek fejlődnek? Nem tudom! Titok, egyike a Természet nehezen értelmezhető rejtélyeinek.
