Ne halogassuk: itt a másodvetés ideje

Ne halogassuk: itt a másodvetés ideje

Lehetőség nyílt arra, hogy megduplázzuk a termelhető friss, házi zöldség mennyiségét, hiszen nyár közepére a konyhakertek ágyásaink fele megüresedett. Mit hogyan vessünk?

A nyár derekáig a veteményes ágyások egy részéből már elfogyasztottuk az ott termett zöldborsót, a spenótot, a hónapos retket, a fejes salátát, a korai karalábét és a föld kihasználatlan, csak a gyomok szaporodnak rajta. A gondos kertész ezt azonban megelőzi azzal, hogy kettős termesztési rendszert alkalmaz, vagyis másodvetést végez. Számos zöldségféle magját lehet még július közepéig elvetni azzal a tudattal, hogy ezek - a nálunk szokásos időjárás mellett – még kifejlődnek és fogyasztásra alkalmas terményt érlelnek.

sargarepa

Betakarítási határidő: az őszi fagyok ideje

Ennek természetesen vannak következetesen betartandó feltételei, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az elvetett magvak gyorsan kikeljenek és tempós növekedéssel kifejlődve még a kora őszi fagyok előtt betakaríthatóak legyenek.

A munka a kiürült veteményes ágyak kitisztításával kezdődik: minden növény maradványait ki kell szedni a földből és ki kell kapálni a gyomokat is.

Frissítsük fel a talajt

Feltétlenül szükséges a talajt felfrissíteni; erre a célra a kötött agyagtalajokon folyami homokot, vagy érett komposztot, a laza homoktalajokon rostos tőzeget, komposztot, vagy érett istállótrágyát használhatunk. Ezek felvehetőségét négyzetméterenkint 5-10 dkg nitrogéntartalmú műtrágya (péti só, ammóniumnitrát, karbamid) kiszórásával segíthetjük elő.

Ez után következik a talaj felásása, meglazítása és összekeverése a talajjavító anyaggal és a műtrágyával, majd a rögök szétaprózása, elegyengetése, a kedvező magágy elkészítése. Tartós szárazság idején már ilyenkor feltölthetjük a talajt öntözővízzel.

Jól válogassuk meg a fajtákat!

Az elvetésre kerülő növényeknek azokat a fajtáit válasszuk, amelyek rövid tenyészidejűek, de jól tűrik az augusztusi kánikulát éppen úgy, mint az októberi hirtelen hőcsökkenést. Előnyös helyzetet teremt, ha betegségeknek ellenálló fajták magját vetjük.

Milyen zöldségféléket termeszthetünk nyári másodvetéssel?

Az uborkának a fürtös, berakó fajtái alkalmasak másodvetésre. Ez a növény tipikusan vízpazarló természetű, csak ott érdemes termelni, ahol folyamatos öntözésre van lehetőség. Meghálálja a kéthetenkinti tápoldatos öntözést is!

A zöldbab magja akkor kel ki gyorsan, ha a vetőmagot elvetés előtt 3-4 órára beáztatjuk és megszikkadás után vetjük el, majd a vetést azonnal megöntözzük. Ajánlom a nálunk még kevéssé ismert zöldhüvelyű fajtákat, amelyek nem szálkásak, de húsosak, ezért már a magvak kifejlődése előtt is érdemes a hüvelyeket fogyasztani. A zöldbab különösen a kelése és a virágzása idején kíván sok vizet!

A burgonya nyáron is ültethető. A kb. 50 grammos, apró gumókat hűvös, nyirkos helyen egy rétegben kiterítve előcsíráztathatjuk; így az elültetett gumók – ha elegendő vízhez is jutnak – gyorsan kikelnek.

A cékla gumója rendkívül értékes saláta alapanyag, különösen a vitaminszegény őszi és téli időszakban. Magjai gomolyban érnek be (egy gomolyban 3-4 mag), ezért a vetést úgy kell kiegyelni, hogy a szomszédos növények egymástól 10 cm-re legyenek. Egyébként: a fölöslegessé vált növényeket más helyen el is lehet palántázni!

A téli retek új fajtái már most vethetőek. Mélyrétegű, laza, folyamatosan nyirkos talajban nagy, húsos, kellemes zamatú, nem csípős gyökeret fejlesztenek.

Csemegekukorica: gyorsan kelő és lendületesen növekvő zöldségféle, amely a kertben egyes részek szétválasztására, kulisszanövénynek is alkalmas. Kiváló, magyar, szuperédes fajták magjai vannak forgalomban!

Sárgarépából is a rövid tenyészidejű karotta fajták alkalmasak másodvetésre. A magokat érdemes vetőszalagra ragasztva ültetni, mert ezzel megtakaríthatjuk a kellemetlen egyelési munkát és vetőmagot is takarítunk meg vele.

A kapor bármikor vethető (noha a rossznyelvek szerint ott kel ki, ahová nem vetették és ahová vetették, ott meg nem kel ki). De érdemes szárítani is a téli időszakra!

A sóska magját a fák árnyékába is vethetjük, igen szívós, évelő levélzöldség. A most vetett spenót még ősszel az asztalra kerülhet, de ha lombbal alaposan betakarjuk, akkor a legkorábbi friss főzelék ebből készülhet.

A póréhagymának van ősszel vethető fajtája is, amely tökéletesen fagytűrő, télen is szedhető.

A salátaféléket (téli fejes saláta, rukkola, mezei saláta) és a káposztaféléket (fejes, kel, vöröskáposzta, karalábé) palántázással termeljük, de az idő előrehaladt, ezért ajánlatos most már inkább palántát vásárolni és azt elültetni, mint saját palántát nevelni. Most vethető a teljesen fagytűrő fodros, vagy leveles káposzta, amely 80-100 cm magas, nagylevelű bokrot nevel; ez nemcsak kitűnő zamatú és vitaminokban gazdag táplálék, de dísze is lehet télen a kertnek.

A gumós kömény – amelyet még kevesen ismernek – nagyobb figyelmet érdemelne. Most kell vetni és őszig kifejlődik; kiváló saláta, köret és töltenivaló alapanyag.

Tessék tehát beszerezni a vetőmagokat és elővenni a sufniból a tavasz óta pihenő ásót, mert ősszel csakis az arathat, aki nem volt rest nyáron vetni!