Vajon hogy vannak a gyümölcsfák rügyei?

Vajon hogy vannak a gyümölcsfák rügyei?

Most, a tél vége felé közeledve, a gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakemberek legnagyobb érdeklődésükkel a gyümölcsfák rügyeit vizsgálgatják, hogy elfagytak, avagy épséggel átvészelték a tél megpróbáltatásait.

Mi a rügy? A fának olyan képlete, amely elsősorban az egyéves vesszőkön, de a fakorona bármely részén megjelenhet. A karcsúbb hajtórügyekből leveles hajtás, a tömzsibb termőrügyekből pedig virág és annak megtermékenyülése után gyümölcs fejlődik. Ha a rügyet éles késsel, hosszában felmetsszük, akkor láthatjuk a központi tengelyét, körülötte a levelek, illetve a virágok kezdeményeit, valamint a rügyet burkoló és védő levélkéket. Ha a metszése felület teljes egészében halványzöld színű, akkor ép maradt és képes a rendeltetésének teljesítésére; ha elbarnult, akkor elfagyott!


Más természetük van a szőlő termőrügyeinek. Ezekből először hajtás fejlődik és ezen jelennek meg a fürtös, nem nagyon látványos, de igen finom illatú virágok, amelyekből a bogyók fejlődnek ki. Minthogy a szőlőfajták egyike a hajtás tövén, másik a hajtás közepén vagy csúcsán hozza a fürtjeit, ezért rendkívül nagy jelentősége van a termőre metszésnek. Aki a hajtás felső részén termő fajta hajtását rövidre vágja, az a termést vágta le, aki pedig a hajtás tövén is termőrügyet fejlesztő vesszőt hosszúra hagyja, az túlterheli a tőkét!


A metszéssel érdemes megvárni azt az állapotot, mire megtudjuk, hogy mekkora fagykárral kell számolnunk, hiszen ennek megfelelően szeretnénk majd meghagyni a termőrészeket vagy eltávolítani a felesleges részeket.

Az alábbi videóban arról mesélek, hogyan tanultam meg metszeni, de egy tanfolyamot is készítettem erről három profi kertész szakember társaságában:

 

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).