Korallvirág is díszíthet a karácsonyfa helyett

Korallvirág is díszíthet a karácsonyfa helyett

Az ünnepi asztal egyik legszebb dísze a korallvirág lehet, amely karácsonyi hangulatot varázsol karácsonyfa állítása nélkül is. Bemutatom, hogyan nevelhetjük.

Mi sem bizonyítja jobban a serény karácsonyi előkészületeket, mint az, hogy az utóbbi napokban többen érdeklődtek tőlem, hogy ha nem állítanak karácsonyfát, akkor milyen virággal díszíthetik az ünnepi asztalt? Erre a célra legszívesebben a szerény korallvirágot ajánlom néhány fenyőágacskával és az asztal körül ülők névtáblájával kiegészítve.

A legnépszerűbbek egyike!

A korallvirág nem is olyan régen ismert cserepes szobanövény nálunk. Pierre de la Bathie, francia kertész hozta magával Madagaszkár szigetének hegyeiről és az első virágai Párizsban, 1927-ben nyíltak ki. Lehet, hogy szemtanúja voltam a hazai nevelésének, mert 1937 nyarán gyakornok voltam a Hatvany-uradalom virágkertészetében, ahol az akkori főkertész, Korzim Gyula éppen egy nyugat-európai tanulmányútról tért vissza és hozott magával 50 cserép korallvirágot (Kalanchoe blossfeldiana), amelyet rohammunkában elszaporítottunk. Persze az is lehet, hogy ugyanekkor más kertészetek is megismerték ezt a kedves, szép és viszonylag igénytelen cserepes virágot, de az tény, hogy a virágkedvelő emberek igen gyorsan megismerték, megkedvelték és a korallvirág azóta is egyike a legnépszerűbb szobai növényeknek.

Télen virágzik a legdúsabban

Magassága mindössze 30-35 cm, levelei húsosak, fényes zöldek, a szaporán nyíló virágai pedig sárgák, rózsaszínűek, vagy skarlátvörösek, heteken át üdék maradnak. Szereti a világos helyet, de nem viseli el a közvetlen napsütést! Télen legalább 15 °C fok melegre van szüksége. Jellegzetessége, hogy csak akkor virágzik gazdagon, ha naponta 13-14 óra hosszat sötétben áll, de ezt télen igazán nem nehéz biztosítani a számára.

Korallvirág

Az öntözésre a legkényesebb

Fűtött szobában tartva naponta meg kell öntözni langyos vízzel úgy, hogy a talaj felszíne mindig nyirkos legyen, de a cserép alá tett tálkában álló (pangó) vizet nem viseli el! Indokolatlanul gyors pusztulásának ez a leggyakoribb oka! A téli hónapokban táplálást nem igényel, tavasztól kezdve azonban csak akkor bokrosodik, terebélyesedik gyorsan, ha kéthetenként megöntözzük tápoldattal.

Próbálkozzunk meg a szaporításával!

Két-háromévente kell átültetni kaktuszföldbe, az eredetinél kissé nagyobb cserépbe. Hajtásdugványozással könnyen szaporítható, a gyökeres hajtások 2-3 hónap múltán már virágoznak és folyamatosan hozzák a virágaikat.

Betegségek ritkán – inkább csak a helytelen gondozás következtében – gyötrik a korallvirágot, nagyon meleg helyen a levéltetvek telepednek meg rajta.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?