Milyen jó lenne megkérdezni a bölcs és sokoldalú tudós embert, Tessedik Sámuelt, hogy mi a véleménye a kertészek e nagy dilemmájáról?
Mert az a tapasztalatom, hogy nincs még egy élőlény a kertben, amelyről annyira megoszlanak a vélemények, mint a vakondokról.
Hasznos, rokonszenves
Kedves kis jószág ez a vakondok! Sötét színű, puha, selymes bundája, vaksi szemei, erőteljes ásólábai rokonszenvet ébresztenek az emberben. (Különösen, ha emlékszik rá, hogy nagyszülei generációja számára prémgallért, sőt bundát készítettek belőle.) Azt is tudjuk róla, hogy miközben szorgalmasan ásogatja a járatait, megforgatja a talajt, elkeveri benne a korhadó leveleket, hajtásokat, sok-sok talajban lakó férget (cserebogárpajor, drótféreg, lótücsök stb.) fal fel, és ezzel segítséget nyújt a kertészkedő embernek a talajerő-gazdálkodásban, valamint a kártevők elleni védekezésben.
Ádáz ellenség?
Másfelől viszont azt is tudjuk, hogy egyik kedvenc csemegéje a földigiliszta, amely ugyancsak nagy részt vállal a talaj életében. És ami a legfájdalmasabb: a pázsitban, a virágágyásban, a veteményeskertben jókora halmokat túr, elcsúfítja a gondozott kert látványát. Hát akkor mit tegyünk? Tűrjük meg a vakondok jelenlétét a kertben, avagy igyekezzünk megszabadulni tőle?
Az bizonyos, hogy a réten, a legelőn, a szántóföldön, az útszéli árokban inkább hasznos a vakondok jelenléte, de a kertben, a közterületi parkokban nemigen kívánatos. De itt se kell feltétlenül elpusztítani az állatkákat, hanem igyekezzünk távol tartani őket, vagy befogva áttelepíteni a külterületre, ahol vidáman élhetnek tovább.
Kerüljük a végzetes módszereket
Ne alkalmazzunk tehát végzetes módszereket (füstpatron, csalétek), hanem rakjunk ki elektromos vakondűzőt a megvédendő területre. Az is jó módszer, hogy az ember kora hajnalban ― egy ásóval felszerelkezve ― kimegy a kertbe, és ahol mozog a földkupac, ott kiemeli a vakondokot, beteszi egy dobozba és (nem ám áthajítja a szomszédba, hanem) elviszi a rétre és ott szabadon engedi.