Május utolsó hete: az ablakba ültetett pompás virágok ideje

Május utolsó hete: az ablakba ültetett pompás virágok ideje

A balkonládák, virágos ablakok tapasztalatairól szeretnék beszámolni, ugyanis itt számtalan csodaszép virágos növény áll a növénybarátok rendelkezésére.


Kedves Húgom!

Május elején kelt levelemben azt ígértem, hogy rövidesen megírom az erkély- és ablakládák növényeivel kapcsolatos tapasztalataimat. Közben azonban a termelésben s a levélírásban egyaránt versenyre kellett kelnünk a természettel, amely a vegetációnak olyan gyors tempót diktált, amilyennel hosszú pályafutásom alatt ritkán volt alkalmam találkozni. Az időjárás nem csak a virágok nyílását sürgeti, nagyon kedvez a kártevők szaporodásának is, így május közepén alig győzünk permetezni a levéltetvek, később a burgonyabogár és a molylepkék ellen.

Ahogy járom az ország városait, azt tapasztalom, hogy szaporodnak a virágos ablakok. Pedig a virágtartók drágák, sokszor elég bonyodalmas dolog jó minőségű virágföldhöz jutni és a palánták beszerzése is jelentősen megterheli a család költségvetését.

kedves hugom 21dik het 12

Az ablakládák sztárja változatlanul a muskátli. Nem csodálom, hiszen valamennyi változata és fajtája egész nyáron, az őszi fagyokig gazdagon virágzik, föltéve, hogy a megfelelő helyre ültették és gondot fordítanak az ápolására is.

kedves hugom 21dik het 02

Alapszabály: a felfelé törekvő szárú kerti muskátlit napos helyre ültesd, míg a csüngő szárú futómuskátli a félámyékos helyet, a keleti vagy a nyugati oldalt kedveli. A tűző napsütésben a virágládák csekélyke földje gyorsan kiszárad. Ezt a kerti muskátli rövid ideig elviseli, de a futómuskátli nyomban lankad, levelei sárgulni kezdenek. Minden muskátlit hetenként egyszer öntözzél meg tápoldattal, és a száraz leveleket, az elnyílt virágokat szedd le a tövekről!

kedves hugom 21dik het 03

A kerti muskátlival beültetett ládák még szebbek, ha hozzá illő színű petúniapalántát is ültetünk. A futómuskátlihoz nem kell kísérő növényt ültetni.
De ne gondold, kedves Húgom, hogy csak a muskátlis ablakok lehetnek szépek és derűsek! A folyamatosan virágzó egynyári növények egész sora kínálkozik a ládákba.

kedves hugom 21dik het 04

A déli, délkeleti és délnyugati ablakokba, vagyis napfényes helyre valók a közepes vízigényű kerti vasfű (Verbena) igen dekoratív, új változatai. A május végén kiültetett palánták gyorsan fejlődnek és szinte elborítják az ablakot a fehér, piros, rózsaszínű és kék virágaikkal. A palántákat egymástól 20-25 cm-re ültessük.

kedves hugom 21dik het 05

A bársonyvirág (Tagetes) egyike a legkedvesebb ablakládába való virágoknak: alacsony változatai között is vannak citromsárga, barna és narancssárga színűek. Vízigényük közepes. Egy ládába 5-6 palánta elegendő.

kedves hugom 21dik het 06

Csak napsütéskor nyitja ki a virágait az afrikai aranyvirág.

kedves hugom 21dik het 07

Félárnyékba való, vagyis a keleti, illetve a nyugati ablakok ládáiba ültethető a kékvirágú lobélia, amely mindössze 20 cm magas és 10-15 cm távolságra telepítendő, de az őszi fagyokig folyamatosan virágzik.

kedves hugom 21dik het 08

Szépen nyílik a félárnyékos ládákban is a rézvirág (Zinnia), amely akár csokorkötésre is alkalmas lehet. Virágai fehér, citromsárga, aranysárga, narancssárga, rózsaszín, piros, bíbor-lila színűek és megállás nélkül nyílnak.

kedves hugom 21dik het 09

A félárnyékos, sőt árnyékos helyek legmutatósabb növénye a gumós begónia, amely állandóan hozza forma- és színgazdag virágait. Csupán a szélveréstől kell óvni, amire nagyon érzékeny.

kedves hugom 21dik het 10

Nem maradhatnak csupaszon, növények nélkül az északi ablakok sem, de ezek ládáiba inkább örökzöld növények alkalmasak.

kedves hugom 21dik het 13

Közeledik a fejessaláta szezonja! Kezdetben még a fóliasátrak alatt nevelt, később az áttelelt, majd a tavaszi palántázású fejeket fogyasztjuk. Jóllehet a fejessaláta az egyik legfontosabb tavaszi-nyári vitaminforrás, nálunk mégis úgy alakultak az étkezési szokások, hogy amikor már olcsóbb az uborka, meg a paradicsom, akkor a fejessalátának nincs nagy becsülete. Amikor a fejessaláta már felmagzik, termeszthetünk helyette más salátaféléket. Ilyen például a tépősaláta, amelynek a magja most vethető. Ez a növény 60-80 cm magas szárat fejleszt, ezen helyezkednek el a ropogós levelek, amelyek a nyár folyamán folyamatosan szedhetők és fogyaszthatok. A levelek salátakészítésre, főzeléknek, más ételek díszítésére használhatók.

kedves hugom 21dik het 11

Számos egyéb salátaféle is megérdemelné, hogy helyet kapjon a kertjeinkben. Ilyen a kötözősaláta, az endiviasaláta, valamint a legkiválóbb téli, szabadföldi, piroslevelű saláta, a radikkió is.

Ahogy kérted, legközelebbi levelemben a gyümölcsritkítással is szeretnék foglalkozni. Sikeres kertészkedést kívánok Mindannyiotoknak!

Kelt Füreden, tavaszutón, május havában.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR