Július első hete: a teremni kezdő paradicsom, paprika és uborka ápolása

Július első hete: a teremni kezdő paradicsom, paprika és uborka ápolása

Sok apró, de annál fontosabb kerti teendőt gyűjtöttem össze erre a meleg, de termésben már egyre gazdagabb időszakra. Július a Nyárhó, Szent Jakab hava (régente: Oroszlán hava).


"Növény, melly oly roppant módon elszaporodik, mint a málna, rövid időn ki is meritené a föld erejét, ha korlátlan szaporaságának gátot nem vetnénk: s azért meg is kivántatik, ha a gyümölcsök szépségét megóvni akarjuk, hogy úgy, valamint a szamóczánál bántunk, málnáinknál is a felesleg futványokat irtsuk."
Entz Ferenc: A málnáról (1856)

Kedves Húgom!

Nyár van, időnként kánikulai meleggel. Ezt az évszakot nem csak a csillagászati és a meteorológiai karakterisztikák jellemzik, hanem az is, hogy mostantól két hónapig a gyerekek kedvenc tartózkodási helye a kert lesz, ahol olvasgatni, pihenni, játszani lehet. Igazán akkor fogják megkedvelni a kertet, ha megengedjük nekik, hogy felmásszanak az eper- vagy a szilvafára, és maguk szedjék le a tízóraira vagy uzsonnára való gyümölcsöt. A tinédzsereket be lehet vonni a gyümölcsfélék és a vetemények betakarításába, az öntözésbe és az egyéb kerti munkákba is. Ne féltsük tőlük a gondosan nyírt és rendszeresen öntözött pázsitot se, hiszen meg lehet nekik magyarázni, hogy a smaragdzöld gyepszőnyeg elviseli a labdázást, de arra nem alkalmas, hogy a foci-világbajnokság legizgalmasabb eseményeit ott játsszák újra.

kedves hugom 27dik het 02

A veteményeskert három legfontosabb nyári terménye a paradicsom, az uborka és a paprika. Tovább kell folytatni a paradicsom hónaljhajtásainak eltávolítását, kitörését vagy kimetszését annak érdekében, hogy a bogyók minél előbb és minél tökéletesebben érjenek be. A paradicsom – tápanyagigényes növény lévén – meghálálja, ha a nyár folyamán két-háromszor tápoldattal (pl. 1%-os Volldünger oldattal) kezeljük.

kedves hugom 27dik het 03

A modem uborkafajták két-három méter hosszú indákat fejlesztenek, és ezek csak akkor nevelik ki a rajtuk fejlődő uborkákat, ha támasz (karó, huzal, háló) mellett futtatjuk őket. Sok vizet és bőséges tápanyagellátást kívánnak. A csak hétvégeken kertészkedőknek nagy gondot okoz az, hogy az uborka gyümölcsei roppant gyorsan növekednek, ezért két-három naponta meg kell ismételni a szedésüket, mert a vikend végén még alig 1-2 cm-es termések a következő hét végére túlérnek, megpuffadnak, magvasak lesznek, tehát már nem fogyaszthatók. Itt nincs más lehetőség, mint az, hogy megkérjük valamelyik szomszédunkat vagy ismerősünket, hogy egyszer hét közben is szedje le az uborkát.

kedves hugom 27dik het 04

Az étkezési paprika a kert legigényesebb növényei közé tartozik. Nagyon bőséges öntözést kíván; azt is szokták mondani, hogy a paprika "vízinövény". Nem elegendő számára, hogy kiültetés előtt a talajt megtrágyáztuk, mert a virágzástól kezdve gyakori, de kis adagokkal végzett tápanyag-utánpótlásra szorul; ellenkező esetben elrúgja a virágait és a kis terméseit.

Július első felében leszedheted a zöldbabot. Ennek a helyére – a talaj felásása és műtrágyázása után – vethetsz rövid tenyészidejű sárgarépát, petrezselymet, céklát, őszi és téli retket, bimbós kelt és kínai kelt. Ezeknek magja a meleg és hosszú nappalokon csírázik ki és a palánták szaporán cseperednek fel.

kedves hugom 27dik het 05

Ne késlekedj a fűszernövények betakarításával sem. A citromfüvet, a lestyánt, a tárkonyt már a virágzásuk kezdetén ajánlatos levágni, kis kévékbe kötve szellős és árnyékos helyen felakasztva megszárítani, majd a leveleket lemorzsolva télire eltenni.

kedves hugom 27dik het 06

A többi zöldségféle ágyásaira szórd ki a nitrogénműtrágya harmadik harmadát (négyzetméterenként 5-6 dkg-ot), öntözd be alaposan a talajt és kapáld meg a földet, hogy a gyomok ne tudjanak benne elhatalmasodni. Ahol a növények még nem árnyékolják a felületet (pl. a póréhagyma vetésnél), árnyékold a talajfelszínét lekaszált fűvel, tőzeggel vagy fűrészporral, hogy nagyon ne száradjon ki.

Ilyenkor, nyár derekán előfordul, hogy egy-egy gyümölcsfa hirtelen kiszárad a kertben. Azt kérded, mi lehet ennek az oka. Az ilyen váratlan, minden előjel nélküli fapusztulásnak sokféle oka lehet: gombabetegség, vírusfertőzés, nagy mennyiségű gyomirtószer kijuttatása, de mégis a leggyakoribb ok abban található meg, hogy a sok évi aszályos időjárás következtében a talajvíz kritikus szintre száll le, és ezt a gyökerek nem képesek követni. A lombjukat vesztett fák rendszerint véglegesen elpusztulnak, de olykor előfordul, hogy alapos visszametszés után tavasszal kihajtanak. Érdemes vele megpróbálkozni.

kedves hugom 27dik het 07

Kérdezed, kedves Húgom, hogy mikor a legcélszerűbb az edényes virágos növényeket dugványozni. Most! Jelentem, hogy én is éppen ma délelőtt készítettem dugványokat muskátliból, Daturából, margarétafából és leanderből. Bízom benne, hogy őszre már szép, gyökeres növénykéim lesznek belőlük.

Ezekkel zárom a mai levelemet, kedves Húgom! Kellemes vakációt kívánok a gyerekeknek, Nektek pedig szép időt, jó pihenést a kertben!

Kelt Füreden, július elején.

Utóirat

Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartásra fordítsatok nagy figyelmet! Permetezés után csak akkor szabad a gyümölcsöt, illetve a zöldségfélék termését betakarítani és elfogyasztani, ha az alkalmazott növényvédőszer teljesen lebomlott és ártalmatlanná vált. A legtöbb mérgezés a várakozási idő be nem tartásából, felelőtlenségből következik be.

A sekélyen gyökeresedő növények számára nagy előny a talajtakarás, amely megvédi a felső talajréteget a kiszáradástól. Erre a célra lekaszált füvet, szalmát, töreket, félig érett komposztot, faforgácsot vagy kéregtörmeléket használhatunk.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR