A kertben is alááshatjuk a vírust!

A kertben is alááshatjuk a vírust!

Nyár elején sok, saját termesztésű zöldséget és gyümölcsöt nyerhet az, aki most erejét megfeszítve gondoskodik a kertről.


Kedves Kertészkedők! Azért fordulok hozzátok ebben a járványos időszakban, mert egy hasznos és logikus összefüggést véltem találni a koronavírus járvány és a kertgondozás között. Örülnék, ha egyetértésre és a véleményetekre számíthatnék a továbbiakkal kapcsolatban.

Most, a járványveszély tetőzése idején a kertbarátok jelentős része is az önkéntes karantént választotta. Egyre több információt kapok arról, hogy azok a családok, amelyek az utóbbi években tanyát vásároltak, most visszahúzódnak a közösségtől, hogy védjék magukat a fertőzéstől. Hasonlóan cselekedtek a falusi polgárok is, valamint a hobbikertek művelői és az üdülőkertek tulajdonosai is. Azok a családok, amelyek a városokban, kertes lakóházzal rendelkeznek – velünk együtt – ugyancsak élhetnek az elkülönülés lehetőségével. De ez korántsem jelenti azt, hogy az egész napot lakásban kell eltölteni!

kertben alaashatjuk 03

Napsütésért és testmozgásért cserébe erős immunrendszer jár

Akinek az egészsége bírja, az naponta 3-4 órát tölthet el a kert gondozásával a friss levegőn és napsütésben, változatos, nem megerőltető fizikai munkát végezve. Ez azért nagyon fontos, mert a télen megtépázott immunrendszerünk épp ebben az időszakban töltődne fel, ha lenne lehetőségünk egészségesen élni. Manapság szinte az egyetlen elismerten hasznos vitamin a D-vitamin, amelyet ilyenkor nem kell a patikában megvenni, hiszen a napsütésben a testünk is elő tudja állítani a szükséges mennyiséget.

kertben alaashatjuk 02

Az egészségünk azt is megkívánja, hogy minél több antioxidánst tartalmazó gyümölcsöt és zöldséget fogyasszunk, és ez a tél végi időszakban nem könnyű feladat. De azért akad néhány igen értékes termény, amelyeknek több helyet kellene szorítani az étkezésünkben. Ilyen például a vörös káposzta, a cékla, a sárgarépa és a gyümölcsök közül az alma. És már csak 7-8 hét választ el bennünket attól az időszaktól, amikor a háziurak és háziasszonyok felhasználhatják a rebarbara levélnyelét kompót, mártás vagy tortatöltelék készítésére. Ha az időjárás kedvezően alakul, akkor május közepén már elkezdhetjük a piros ribiszke, a legkorábbi meggy (Májusi korai) és a szamóca szüretelését.

kertben alaashatjuk 06

Vajon nyár elején mennyi zöldség és gyümölcs lesz a boltokban?

A járványos időkben az eddiginél is gondosabban és szakszerűbben kell elvégezni a kertápolási munkákat. Az eredmény nem kétséges, hogy meg fog mutatkozni a zöldség- és gyümölcsfogyasztásunk növekedésében. Aki maga termeli, könnyebben hozzájut a legfontosabb terményekhez.

Nagyon régen történt, de még ma is élénken emlékszem arra, hogy május végén meglátogattam egy igen jó hírű kertbarátunkat, aki rövid beszélgetés után kivezetett bennünket a szépen megművelt kertbe, ahol megálltunk a szamócaágyás mellett. Házigazdánk 4 éves kisfia élénken mozgó szemeivel azonnal felfedezett a zöldellő szamócabokrokon egy korán megérett jókora gyümölcsöt. Az apjára nézett, hogy leszedheti-e a szamócát, és amikor az apja bólintott, ügyes kézzel lecsípte azt. Kicsit felemelte a gyümölcsöt, hogy mindenki megcsodálhassa a leleményességét. Beleharapott a hatalmas szamócába, amelynek rózsaszín, cukros leve végigcsurgott a karján, egészen a könyökéig. És jókedvűen felnevetett, amire a jelenlevők ugyancsak vidám kacagással reagáltak.

kertben alaashatjuk 05

Milyen szép lenne, ha a kertjeink bőséges hozamából többre is telne, mint a család fogyasztásának kielégítésére, és jutna belőle a rászoruló rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek is. Mert ma is érvényes a régi bölcsesség: sokkal jobb adni, mint kapni.

Váltsuk valódi tettekké a kert szakszerű kezelését és fogyasszuk az egészségünket megőrző termékeket mi magunk, és azok is, akik erre az ajándékra rászorulnak.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR