Tavaszi hagymás virágok ápolása

Tavaszi hagymás virágok ápolása

Ha valaki az első tavaszi napon megkívánja a tulipánt, nárciszt, jácintot a kertjébe, akkor elkésett: ősszel kell ültetni őket. Tavasszal csak gyönyörködhetünk.


Ők a tavasz érkezésének első hírnökei, akiknek a gazdag virágzását azonban előző ősszel, szeptemberben kell előkészíteni. Különös növények olyan tekintetben, hogy az első, meleg napok után váratlanul kibújnak a földből, látványosan virágoznak és néhány hét múlva a levelük is elszárad, teljesen eltűnnek, annyira, hogy rendszerint meg se tudjuk mondani, hogy hol is voltak.

tavaszi hagymas apolas 05

Hova ültessük?

A legkorábbi a citromsárga virágú téltemető, őt követi a krókuszok sokasága és a hóvirág, amely gyakran a hó alól bújik elő. A később, március-áprilisban virágzók szeretik a napos helyet, de jól érzik magukat a nagyobb cserjék és a kisebb fák árnyékában is, hiszen mire ezek kilombosodnak, addigra a virágok már el is nyíltak. Ilyen a tulipán, a nárcisz, a jácint.

tavaszi hagymas apolas 02

Milyen mélyre tegyük a hagymát?

Ügyeljünk a hagymák őszi ültetésénél, mert a szép virágzást a helyes ültetéssel alapozzuk meg. A hagymák helyét készítsük elő ásással, a talaj javításával. Készítsünk kis gödröt a számukra, amihez hagymaültetőt ajánlatos és praktikus használni. A kis hagymákat 5-10 cm mélyen kell elhelyezni. Minél nagyobb a hagyma, annál mélyebbre kerüljön: a tulipán csak 8-10 cm-re, de a nagy hagymájú császárkorona 25-30 cm-re.

tavaszi hagymas apolas 03

Már ősszel kihajthatnak

Az elültetett hagymák rövidesen meggyökeresednek, sőt a zöld hajtásuk is megjelenik a talaj felszínén. Ezeket ne tessék félteni a zord időjárástól, nem fagyérzékenyek, károsodás nélkül átvészelik a telet.

A tavaszi hagymásokat csoportosan szép ültetni, élénk színeikkel így mutatnak a legjobban. Virágágyban, később nyíló évelők között, sziklakertben, sőt még a pázsitban is szépek. Az utóbbi esetben a hagymások elnyílásáig a gyepet óvatosan kell nyírni!

tavaszi hagymas apolas 04

Minél változatosabb, annál jobb

Befejezésül néhány kevésbé ismert tavaszi, hagymás virágot szeretnék megmutatni. Ilyen a tavaszi nőszirom, a boglárka, a ritkaságnak számító kontyvirág, a frissen nemesített hunyor és a szellőrózsa. A kereskedelemben e növényeknek a hagymái is beszerezhetőek, a választék bővítése céljából érdemes ezeket is ültetni.

Ha tetszett a cikk, kövesd Bálint gazdát a Facebookon is!

BEZÁR